Új kedvcsinálót kapott a Robert Downey Jr. szereplésével készült Dolittle film
A stáb egy állatos meghallgatás keretein belül idézi meg a nagy filmklasszikusokat.
A stáb egy állatos meghallgatás keretein belül idézi meg a nagy filmklasszikusokat.
Több éve futó közönségkedvenc sorozatok búcsúznak el tőlünk.
A Disney+-ra érkező film még idén karácsonykor látható lesz.
A rendező egy újabb posztban erősítette meg, melyik színészt sikerült megszerezni Harvey Dent szerepére.
Így az év végére befutott 2019 egyik, ha nem a legfontosabb filmje.
A Logan - Farkas és Az aszfalt királyai rendezője kifejtette véleményét az igaz történetű alkotásokról.
Ízelítőt kaptunk belőle, hogy Jodie Whitaker milyen kalandokba keveredik a következő szezonban.
A direktor egy podcast keretein belül mesélt a felmerülő ötletéről.
Nem muszáj egyből a világot megmenteni, mint a Bosszúállók és az Igazság Ligája, elég az is, ha nekünk segítesz, hogy szebbé tegyük pár gyerkőc karácsonyát.
A Puliwood szerkesztőinek nagy része volt olyan szerencsés, hogy moziban élhette át A boszorkány rendezőjének új filmjét, A világítótornyot, és most egy robusztus kritika gyanánt el is mondják álláspontjukat.
Néha szürreális, néha cuki az, amit a Universal Pictures marketingesei megálmodtak.
Hogy lettek ilyen népszerűek a G.I. Joe, Tini Nindzsa Teknőcök figurák, Barbie babák és Transformers robotok? Kiknek a fejéből pattantak ki ezek az elvadult ötletek? Hogyan lettek belőlük rajzfilmsorozatok, és miért alakult ki ily hatalmas rajongóbázis körülöttük? A The Toys That Made Us körbevezet minket a kulisszák mögött, hogy megtudhassunk mindent gyermekkorunk meghatározó játékairól.
Személyes és kozmikus tragédiák, távoli bolygók, valamint az elme hasadása. Ezeket olvastuk mostanában.
Deathstroke még egyszer megszorongatja a Titánokat.
Úgy fest a helyzet, hogy a média megint csak előre ivott a medve bőrére.
Neill Blomkamp ugyan elhagyta a projektet, a helyére viszont jött egy olyan rendező, akinek nemrég jelent meg egy filmje.
Bryan Singer 1995-ös bűnügyi klasszikusa a műfaj egyik legjobbja. Az ír kapcsán elevenítjük most fel.
Régóta érett már, hogy csiszoljunk az értékelődobozunkon, most pedig elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy a pontszámokat felváltsa valami praktikusabb. Elmeséljük, hogy miért döntöttünk így.
A Marvel és a Fekete tükör után a színésznő egy újabb sikeres franchise-ban alakíthat.
Annyi biztos, hogy az elkövetkezendő években már biztosan nem fogunk unatkozni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.