Sophie Turner megerősítette: idén forog az új X-Men film
Az újdonsült Jean Grey elárulta, hogy már idén forgatják a következő X-Men mozit.
Az újdonsült Jean Grey elárulta, hogy már idén forgatják a következő X-Men mozit.
Ha bárki is aggódott volna, most megnyugodhat, mert hivatalosan is bejelentették a forgatás kezdetét!
Érdekes információkra derült fény, amiknek ha hihetünk, már tudjuk a következő X-Men címét, történetét és a forgatás lehetséges kezdetét.
Érdekes információk láttak napvilágot Stallone karakterét illetően, a rajongóknak pedig már konkrét tippjük is van kilétéről.
Újabb apróságokat derültek ki a Soldado történetéről, ezúttal Jeffrey Donovan jóvoltából. A színész lelkesen körvonalazta, hogy miként is áll majd össze a nagy sikerű Sicario folytatása.
Noha a Vaksötét nem váltotta meg a világot, mégis tudott innovatív lenni a műfaján belül és Stephen Lang bebizonyította, hogy mennyire hátborzongató tud lenni. Nos, jön a folytatás.
Megkapta első - igaz nem túl sokat mutató - előzetesét az új majmok bolygója mozi, a War for the Planet of the Apes.
Szinte felismerhetetlenségig elmaszkírozva láthatjuk Woody Harrelsont az LBJ című film első hivatalosan közzétett felvételein.
Drága olvasók, elérkezett az apokalipszis: egy innovatív horror került a mozikba!
Ha épp nem fesztiválozol vagy nyaralsz vagy éppen csak egy kósza zápor miatt a házban ragadsz egy délutánra, esetleg sorozat függő vagy, akkor mindenképp érdemes lesz szemezgetned az HBO nyári kínálatából.
Ma sem maradunk Pókemberes képek nélkül. Pókarc (Andrew Garfield) szemtől szemben áll Rhinoval (Paul Giamatti).
Mint tudjuk, a Comic Con-on megerősítették, hogy filmet készítenek a Galaxis Őrzőiből és azon nyomban ki is adtak hozzá egy concept art-ot.
Scott Porter nem idegen a Marvel világában, ugyanis ő kölcsönözte a hangját Küklopsznak, az X-Men anime sorozatban és nem rég egy interjú keretében bejelentette, hogy érdeklődik Nova karakterének eljátszására a nagy képernyőn.
Betekinthetünk kicsit A feláldozhatók folytatásának kulisszái mögé, ugyanis mellékszerepet kap a filmben Novak Djokovic teniszező is, akiről többet is megtudhattok a videóban.
Nova csak a környezetvédelemért szeretett volna harcolni, de egy nem várt fordulattal egy brutális gyilkosság első számú gyanúsítottjává válik. A lánynak saját kezébe kell vennie az ügyet, hogy bebizonyítsa ártatlanságát…
Pierre Cardin, az olasz-francia származású divattervező Casanováról elnevezett irodalmi díjat alapított.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.