A majmok bolygója több lehet mint egy trilógia
A Cézárt alakító Andy Serkis felvetette annak a lehetőségét, hogy akár négy-öt filmet is kaphatunk, mire lezárják a történetet.
A Cézárt alakító Andy Serkis felvetette annak a lehetőségét, hogy akár négy-öt filmet is kaphatunk, mire lezárják a történetet.
Egy egész weboldal áll rendelkezésünkre, hogy megismerjük az új parkot működtető céget és annak igazgatóját, Simon Masrani-t.
Soósné Dr. Kiss Zsuzsanna: A sikeres családalapítás többé nem titok című könyvének bemutatójára november 19-én várják az érdeklődőket.
Nagy tervei vannak a Universal stúdiónak a Halálos iramban-sorozattal, ugyanis vissza akarják hozni Justin Lin rendezőt, aki a széria négy legsikeresebb filmjét jegyzi.
Lévai Katalin: Anna Karenina lánya című könyvének bemutatójára november 18-án várják az érdeklődőket.
A Marvel idén nagyot robbantott A galaxis őrzőivel és James Gunn rendező nem csupán a következő részre, hanem annál előbbre is tervez.
A várakozások szerint látogatói rekordot dönt a vasárnap záruló krakkói nemzetközi könyvvásár, amelynek Magyarország volt a díszvendége. A magyar standot a hétvégén Anna Komorowska, a lengyel elnök felesége is meglátogatta.
A Legendás állatok és megfigyelésük névre hallgató Harry Potter spin-offot három darabban kapjuk majd meg, és már azt is tudjuk, hogy mikor.
Johanna Bator: Homokfelhő című regényének bemutatójára október 20-án várják az érdeklődőket.
Liam Neeson környezetében harmadjára történik emberrablás - íme az első képek.
Sajnos nem viccelünk: várhatóan már a jövő hónapban a könyvesboltok polcaira kerül Kelemen Anna könyve.
Griswoldsék újra itt vannak és már meg is kezdték a forgatás Georgia-ban.
Anna és Elza visszatérnek, hogy újabb varázslatokkal lágyítsák el a szívünket.
A The Walking Dead képregények alkotójának, Robert Kirkmannak egy újabb alkotása is képernyőre kerülhet.
Sylvester Stallone nyugdíjas éveit tapossa, de a zsúfolásig telt naptára mit sem tud erről, két új szerepről viszont annál inkább: megérkezett a Reach Me előzetese és a Scarpa című projekt első infói is.
Mióta Roland Emmerich visszavett a lendületből, a katasztrófafilmek sem érkeztek olyan elánnal, mint korábban, de A vihar magja próbál szépíteni.
Az Agents of S.H.I.E.L.D. szerencsére hazánkba is ellátogat és már azt is tudjuk, hogy mely szinkronszínészek lesznek a főbb karakterek mögött.
A Star Trek harmadik etapjának rendezői széke most már hivatalosan is megtalálta annak gazdáját.
Megérkezett a Lucy nemzetközi előzetese, ami a portugáloknak kedvez felirat terén, mi pedig nagyon örülünk annak a néhány új jelenetnek.
Bár Kevin Feige nem tudja, hogy a jogok meg vannak-e osztva, de az már biztos, hogy Aduász és Elektra karaktere felbukkanhat a Netflix-féle Daredevil sorozatban.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.