Teljes újragondolást ígér az új Suicide Squad producere
Úgy néz ki, valóban nem beszélhetünk hagyományos folytatásról.
Úgy néz ki, valóban nem beszélhetünk hagyományos folytatásról.
A DC univerzum egyik legvagányabb gazfickója állja a Titánok útját a 2. évadban. Most kiderült, hogy melyik színész arcát rejti majd a narancs-fekete maszk.
Ráadásul a DC több hősére is utalnak benne.
A színész szívesen eljátszani ismét a karaktert.
Teljesen új karakterekkel érkezhet a következő Suicide Squad film. Most igyekszünk részletesebben bemutatni nektek ezeket a kevésbé ismert képregényes szereplőket.
Will Smith nem fog visszatérni a James Gunn-féle Öngyilkos osztagban.
A DC Moziverzum eddigi legszórakoztatóbb felvonása.
Érdekes információkat osztott meg terveikről a Warner elnöke.
Deadshot ezúttal célt tévesztett.
Izgalmas karakterrel bővül a csapatfelállás.
Eddig sem volt kérdéses, de immár garantált a folytatás.
Margot Robbie talán nem marad ki az újragondolt folytatásból.
Érdekes álláspontot foglalt a neves rendező.
Bepróbáltuk az egykori My Chemical Romance együttes frontemberének képregényéből készült sorozat pilotját - első blikkre pedig az X-Men, a Hősök és a Watchmen hardcore szerelemgyerekének tűnik.
Ami ma még szent és sérthetetlen az holnapra szabad prédává válik.
Dwayne "The Rock" Johnson évekkel ezelőtt megkapta már Black Adam szerepét, azonban mégis kimarad abból a filmből, amiben lenne helye. A rendező elárulta, hogy miért.
A Warner Bros. szeretné megtartani a siker hozzávalóit, így az Aquaman írójától sem válnak meg.
Batman inasa legalább olyan híres, mint a Denevérember maga. A hosszú évtizedekre visszanyúló képregényes múlt most egy sorozatban fizetődik ki Alfred számára.
Ismét szokatlan döntés született a Warnernél.
Kicsit félrerakva a már megszokott Marvel és a DC felhozatalt, összeszedtünk számotokra három képregényes ínyenc falatot, amik már idén a Netflix, az Amazon és az HBO felhozatalába kerülnek.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.