James Gunn lehet a Suicide Squad 2. rendezője!
A filmhez immár hivatalos dátumot is kitűzött a stúdió.
A filmhez immár hivatalos dátumot is kitűzött a stúdió.
Cserébe veszített egy főszereplőt. Meg egy univerzumot.
A Warner Bros. elárulta az első részleteket a rendező vadonatúj projektjéről.
A rendezőnek már megvannak tervei a lezárásra.
Egy megosztó blöff a Locke rendezőjétől.
Nyáron kezdődnek meg a Tom és Jerry "élőszereplős" változatának munkálatai. A rendezői székben Tim Story.
A Sony már a rendezőt is megtalálta a készülő új filmhez.
Ráadásul a Mission: Impossible - Utóhatás rendezője fog felelni mindkettőért.
Eddie Murphy visszatér az 1988-as vígjáték folytatásában, hogy ismét megnevettessen minket.
Kiderült, hogy ki fogja rendezni a Trónok harca spin-off első epizódját és azt is megtudtuk, hogy milyen színészek alkotják majd a stábot.
Ráadásul neves rendezőt szereztek az élére.
Szerintünk így nyitott a Bosszúállók: Végtelen háború rendezőinek sorozata.
Az első, hátborzongató kedvcsináló alapján Jordan Peele következő thrillere 2019 egyik legjobban várt filmjévé lépett elő.
Bár a Russo-tesók mostanság még a Bosszúállók: Végjáték utómunkálataival vannak elfoglalva, a rendezőpárosnak már van néhány ötlete a jövőre nézve.
Ő rendezte A híres Ron Burgundy legendáját, a Pancser police-t és A nagy dobást is, így érdekes választás lenne.
A legendás rendező pontosan tudta, hogy mire van szüksége a kissé berozsdásodott szériának.
A Végtelen háború készítőinek képregénysorozata nyitja az évet az HBO GO-n.
Továbbra is ígéretesnek tűnik A majmok bolygója: Lázadás rendezőjének új filmje.
Ismerős arc dirigálja majd a varázsló következő kalandját.
Alakul a közönségkedvenc G.I. Joe karakter spinoff filmje.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.