Kolosszus az X-Men: Days of Future Past-ben?
Újabb pletyka látott napvilágot az X-Men: First Class című mutáns film folytatásához, a Days of Future Past-hez.
Újabb pletyka látott napvilágot az X-Men: First Class című mutáns film folytatásához, a Days of Future Past-hez.
Cikksorozatunk utolsó fejezetében nem maradt más hátra, mint hogy kivesézzük a baltával faragott arcú „James Blonde”-ot, azaz Daniel Craig-et, valamint hogy megjósoljuk leendő utódját.
Csak néha kapunk anyagot a Halálos Iramban széria hatodik részéről és leginkább egy forgatási vagy beállított kép üti a markunkat, ahogyan most is: egyszerre kettőt is kapunk.
Megdöbbentő hír rázta meg a filmvilágot nemrég, ugyanis Matthew Vaughn, az X-Men: Az elsők rendezője és eddig a másodiké is úgy döntött, hogy dobbant a projekt mögül.
Második előzetesét fogyasztja John McClane, aki ezúttal a Moszkvává varázsolt Budapesten próbálja megmenteni fiát a haláltól és természetesen megmenteni a világot, ha már ott van.
Az idén ősszel napvilágot látó "Ölni kíméletesen" film, nemrégiben adta ki az első hivatalos nemzetközi trailerét.
Régóta nem hallhattunk komolyabb információt a Jack the Giant Killer című produkció felől, ami lényegében a Babszem Jankó modern, fantasy köntösbe bújtatott változata.
A Marc Webb által rendezett " The Amazing Spider-man " kihagyott jelentei igazán érdekes dolgot tartalmaznak a rejtélyes pókerővel, valamint a családdal kapcsolatban.
Korán kiszivárgott, hogy A nyomorultak filmváltozata egy vadonatúj dalt is tartalmaz a színpadi musicalhez képest, ráadásul kifejezetten Hugh Jackman kedvéért írták.
Megérkezett a A hobbit: Váratlan utazás nemzetközi tv reklámja, amely nem sok újdonságot tartalmaz, inkább csak a meglévőket ismételi és tovább fájdítja a szívünket december közepéig.
Annak ellenére, hogy pár rajongót megrémisztett Joel Kinnaman páncélja első látásra, a szereplőgárda és az új megközelítés egy remek filmet eredményezhet, főleg egy menő mocival.
Betekinthetünk A nyomorultak sokadik feldolgozásának színfalai mögé, méghozzá egy trailer keretein belül, melyben láthatjuk a forgatás menetét, a részleteket és a színészek is megszólalnak.
A Walt Disney és a Marvel Studios végre kiadta az első hivatalos szinopszisát a "Thor: The Dark World" című filmek. Ez megerősíti a korábbi pletykákat, hogy a folytatás meg fogja "vizsgálni" mind a kilenc világot.
Változatos témájú és korú irodalmi, történeti művek, régi térképek, judaikák, gasztronómiai és orvosi tárgyú kiadványok szerepelnek összesen 340 tételben, a szokások szerint most is visszafogott áron az Antiquarium Hungaricum csütörtöki árverésén.
"Vártunk... Mi mindig is vártunk...". Bár már láthattuk a teaser trailert egy koncert fellépés folyamán, most napvilágot lát a The Lords of Salem hivatalos trailere.
Igazi trailer-dömpingnek örvendhetünk ma, hiszen megannyi film legelső előzetese látott napvilágot, élen a DreamWorks következő animációs filmjének, a The Croods bemutatója.
Nyilvánosságra hoztak rengeteg kulisszák mögötti képet és egy forgatási videót,amiben még kezdeti effektek voltak. Sőt, megtalálható olyan jelenet Hulk-kal és Loki-val, ami simán benne lehetett volna a filmben.
Daniel Radcliffe rendkívül szeretné magáról levetkőzni a Harry Potter skatulyát, amiért minden lehetséges dolgot meg is tesz: A fekete ruhás nő után újabb horrorban riogat minket!
A temérdek információ után végre befutott Roland Emmerich következő nagyszabású projektjének mozgóképe, ám nem hivatalos előzetes, hanem kulisszák mögötti változatban.
Sokan feltételezték, de talán végre megerősítették, hogy a skandináv mitológia mind a kilenc birodalmát láthatjuk majd a Thor: The Dark World-ben.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.