A Cloverfield írója körmölheti a Daredevil sorozatot
Csak nemrég került bejelentésre, hogy több Marvel hős mellett saját websorozatot kap Daredevil is a Netflix segítségével, most pedig már a stáb is szépen alakul.
Csak nemrég került bejelentésre, hogy több Marvel hős mellett saját websorozatot kap Daredevil is a Netflix segítségével, most pedig már a stáb is szépen alakul.
Az előző 3 meccs szavazása lezárva, lássuk a végeredményt és a következő párosításokat.
Fassbender egyre több és több filmben tűnik fel, a közeljövőben olyan projektek sorakoznak a neve mellett, mint A Jogász, X-Men: Az eljövendő múlt napjai, Assassin’s Credd. Ezekhez most csatlakozott egy gengszterfilm is.
A hétvégén mutatták be Nagy-Britanniában országosan a mozik Stephen Frears legújabb alkotását, a Philomenát, a megható alkotás eredménye minden várakozást felülmúlt.
Az előző 2 meccs szavazása lezárva, lássuk a végeredményt és a szimpátia szavazás következő párosításait.
A Marvel pörölykezű istenének folytatására nem meglepő módon rengetegen voltak kíváncsiak a premierkor ami azt eredményezte, hogy a Thor: Sötét világ 45 millió dollárral nyitott.
Az előző 2 meccs szavazása lezárva, lássuk a végeredményt és a következő párosításokat.
Az előző 2 meccs szavazása lezárva, lássuk a végeredményt és a következő párosításokat.
Az újabb kritika börzében gyakorlatilag minden korosztály megtalálja a kedvére valót, csak nem feltétlenül a megfelelő minőségben.
Íme az eredmény, ha a magyar népmesei elemeket egy urban-fantasybe ültetjük. Lenyűgöző!
Az már korábban kiderült, hogy a Disney minden évben elénk szeretne tárni egy Star Wars történetet 2015-től kezdve: hol egy a főszálhoz tartozó darabot, hol egy spin-off epizódot.
Meglepő eredménye jutottak a rajongók az éves összezördülésükön, ugyanis a legrosszabb Star Trek filmnek választották a Sötétségben - Star Trek-et. Ki érti ezt?
Szomorú reggelre ébredtünk, hiszen az egyik 2015-ös lufi úgy tűnik, hogy ki is durrant, hiszen A Karib-tenger kalózai 5 minimum egy évet késik az eredetihez képest.
Két, magyar felirattal ellátott filmrészletet adott ki a Red 2 hazai forgalmazója, a Pro Video Film.
Az eredeti Vissza a jövőbe filmben Robert Zemeckisnek 30 évvel meg kellett öregítenie a színészeit, hogy hiteles legyen az időutazás.
Ezúttal két új videóval szolgálhatunk Neill Blomkamp hamarosan megjelenő sci-fi thrilleréből. Az egyik egy jelenet a filmből, véres robbantással, a másik pedig azért van, hogy nevessünk rajta egy jót.
Ritkán akad a kezembe jó sci-fi, a kiválóak pedig oly ritkán keresztezik az utam, mint egy elefánt, meglehetősen ritkán. Most azonban rám mosolygott Fortuna!
Az eredetileg Escape Plan című akció Szupercella néven keresendő a magyar mozikban, a főszerepben pedig Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone a hozzájuk passzoló szinkronhangokkal.
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat, az egykori KGB utódszervezete nyilvánosságra hozta Vaszilij Grosszman (1905-1964) orosz író és haditudósító Élet és sors című regényének eredeti kéziratát.
Ha tetszett a Karl Urban nevével fémjelzett Dredd és szeretnétek, ha a stúdió finanszírozza a folytatást, akkor nem kell mást tennetek, mint aláírni a megadott petíciót.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.