BRÉKING: Megérkezett a Pókember: Irány a Pókverzum! folytatásának első kedvcsinálója!
A címe pedig rögtön több filmet is előre vetít.
A címe pedig rögtön több filmet is előre vetít.
A bemutató dátumát illetően változás állt be.
Ezzel együtt pedig a premierdátum is kiderült.
Újabb projekt mozdult előre a DC-nél.
Ha le kell kötni a gyereket, hogy ne borítsa fel a fát és ne egye meg vacsora előtt az összes szaloncukrot, akkor ez egynek jó lehet.
A múlt és a jelen eseményei összemosódnak.
A fősorozat befejezése előtti napokban hivatalos megerősítést kapott a régi híresztelés.
Premierekben gazdag hónap áll előttünk, így összesítettük a fontosabb megjelenéseket az átláthatóság kedvéért.
Az igazi Mortal Kombat: Godzilla Kong ellen.
A megszokottnál jóval hosszabb kihagyás után tér vissza a nagy sikerű sorozat, és már azt is tudjuk, hogy pontosan mikor.
Egyelőre még nem lépne rá a gonoszkodás útjára.
Kisebb történelemlecke, egyenesen a titkosszolgálat múltjából.
Tényleg megvalósul a BioWare kultjátékának élőszereplős adaptációja?
Steven Segal visszatérése egyelőre nem megerősített.
A színészt nem először és nem is utoljára kérdezték arról, hogy mikor csatlakozik végre a szuperhősök világához.
Ridley Scott nem tétlenkedik mostanában.
Ehhez hasonlóra még nem volt példa a South Park hosszú karrierje során.
Már a finisben vagyunk, de előtte vegyük szemügyre, melyek voltak a 2010-es évek legjobb pillanatai...
"Az nem csak hív... figyelmeztet."
Hamar megpecsételődött a brit titkosügynök sorsa.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.