Del Toro robotjai lenyomták a Sötét Lovagot Kínában
A Tűzgyűrű most hétvégén nyitott Kínában 45.2 millió dollárral. Ezzel a Warner Bros. legjobb nyitó hétvégéjét produkálva a keleti országban.
A Tűzgyűrű most hétvégén nyitott Kínában 45.2 millió dollárral. Ezzel a Warner Bros. legjobb nyitó hétvégéjét produkálva a keleti országban.
A villámok istene idén ősszel ismét ellátogat a mozikba és magával hozza a Marvel második fázisának soron következő filmjét.
A YouTube-nak köszönhetően augusztus elején befut a Thor: Sötét világ újabb előzetese, amelyben várhatóan vadonatúj jelenetekkel is kapunk.
Sajnos még nincs konkrét videók, ezért csak elmondások alapján tudom közölni veletek a jelenetek leírását.
A Marvel olyasmivel készült a rajongóknak mint a Sony. Andrew Garfieldhez hasonlóan Tom Hiddleston is magára öltötte filmbéli jelmezét.
Sokak kedvence volt a Sötét Lovag Kétarca, most pedig Mr. Eckhart egy érdekes dolgot hintett el.
Két, eddig még nem látott kép került napvilágra A sötét lovag forgatásáról melyeken Heat Ledger is feltűnik.
David Goyer Az acélember írója a jövőbeli filmekről ejtett pár szót. Azt mondta, hogy Batman részese Az acélembernek, de ez nem a Nolan féle Sötét Lovag.
Kiadták a filmhez az előzmény képregény 1. részét, így most ebből szemezgetünk.
Márciusban hírt kaptunk róla, hogy Michael Keaton, Emma Stone, Naomi Watts és Zach Galifianakis áláírt Alejandro Gonzalez sötét tónusú szuperhős komédiájára.
A sötét lovag egyértelműen az elmúlt évek egyik legkiemelkedőbb filmje, a Blu-ray lemezén rengeteg háttér információ található, de sajnos egyik sem Heath Leadgerről szól.
Újabb forgatási képeket kaptunk az Amerika Kapitány 2 munkálatainak helyszínéről, amelyeken feltűnik Kap korábbi cimborája, Bucky is, aki átállt a sötét oldalra és Winter Soldier lett belőle.
Ray Stevenson (Volstagg) egy interjúban elárulta a Thor: Sötét Világról, hogy nő a tét. Itt olvashatjátok, hogy mit mondott, többek közt azt is elhintette, hogy Asgard talán teljesen elpusztul a Marvel második fázisában.
Christopher Nolan Sötét Lovag trilógiája hatalmas kasszasiker lett, és Az acélembertől is hasonló eredményeket vár a Warner Bros. A terveik az Igazság Ligájával azonban még felfedésre várnak.
Nem kenyerünk a bulvár, de ha az Avatar és a Sötétségben - Star Trek mutatós színésznője bevállalta bájait, mi sem tagadhatjuk meg olvasóinktól.
A birodalmat romba dönteni szándékozó összeesküvés elburjánzani látszik, s az egyetlen embernek, aki megakadályozhatja a sötét végzetet először a saját árnyait kell legyőznie...
Nem dőlt még el, hogy a hamarosan látható Sötétségben – Star Trek után lesz-e folytatás, azaz Star Trek 3, ha a széria új időszámítását vesszük, vagy Star Trek 13, ha a régit.
Meglepőnek nem nevezhető kijelentést tett a Sötétségben - Star trek írja, Damon Lindelof, aki elárulta, hogy a Star Trek harmadik részében nagy szerepet vállalhatnak a klingonok.
Megérkezett a villámok istenének második kalandjának első előzetese. És üt, mint az ipari áram.
Kaptunk egy vadonatúj klipet J.J. Abrams legújabb filmjéhez, a Sötétségben - Star Trekhez. Figyelem, Cumberbatch még mindig badass!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.