Invázió - Ilyennek láttuk az 1-4. részt
Simon Kinberg az AppleTV+-on próbál friss idegen vért pumpálni a sci-fi egyik mára kissé megfáradt alműfajába.
Simon Kinberg az AppleTV+-on próbál friss idegen vért pumpálni a sci-fi egyik mára kissé megfáradt alműfajába.
2017-ben visszatértünk az Atari logós, neonfényes Los Angelesbe, kétszer is megjártuk a dunkirki csatát, sőt piros lufiként még lebeghettünk is.
A galaxis leghíresebb fejvadásza decemberben visszatér.
A Psycho vécés jelenete, a Fűrész bábúja, a Blair Witch tacója mellett számtalan érdekes és meghökkentő kikacsintást hoztunk el nektek a horror műfajából.
Az Amazon megpróbálta feléleszteni a Halász legendáját, de csak idegesítő tinédzserek picsogása lett belőle.
Oszter Sándor 73 éves korában hagyott itt bennünket.
Ridley Scott filmje még meg sem jelent, máris nagy port kavar a filmet megihlető család körében.
Edgar Wright karrierjének legkomolyabb hangvételű filmjét hozta el, mely azonban meglepően kiforratlanra sikerült.
Úgy néz ki, hogy remek ajánlólevélként szolgált a fiatal színésznő számára a Tőrbe ejtve és a Nincs idő meghalni.
Egy időhiányban bizonyára nem szenvedő YouTuber zseniálisan oldotta meg a jelen és a múlt összemosását.
A végtelenbe és tovább!
A Dűne rendezője még a saját sci-fijének premierje előtt hangsúlyozta ki, hogy szerinte mennyire fontos Christopher Nolan munkássága.
A Love and Monsters rendezője, Michael Matthews hozza tető alá az élőszereplős Merlin központú filmet.
Bár hivatalos megerősítés nem történt, az egyik fejes erőteljesen erre tett utalást.
Hamarosan a vásárlók is megérezhetik a hatását.
A sorozat egyik meghatározó alakja távozott el az élők sorából.
Jóval több volt a háttérben, mint a Disney-Fox üzlet nyélbeütése.
A láthatatlan ember, aki ugyan egyre kevésbé észrevétlen, viszont még az igazi, nagy áttörésre vár.
Ebből a játékból egyvalaki már biztos győztesként jött ki.
Ethan Hawke a saját ikertestvérének nyomára akar bukkanni, hogy megakadályozzon egy európai terrorcselekményt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.