Ezért lett Amerika Kapitány Hydra ügynök
Az új Amerika Kapitány képregény első száma sokkoló fordulattal végződött, most a folytatásból kiderült az igazság.
Az új Amerika Kapitány képregény első száma sokkoló fordulattal végződött, most a folytatásból kiderült az igazság.
A Preacher hívei örvendezhetnek, ugyanis az AMC egy újabb évadot rendelt be a Garth Ennis morbid, fekete humorral fűszerezett képregényén alapuló sorozatból.
A Marvel néhány finom célzással kiparodizálta a Batman Superman ellen: Az igazság hajnalát a Spider-Man/Deadpool képregény legújabb számában.
A Neon démon rendezője szívesen rendezne képregényfilmet is.
Peyton Reed rendező beszélt az új film történetéről és a karakterekről, miután a napokban a Hangya elnyerte a Saturn Award-ot a Legjobb Képregényfilm kategóriában, megelőzve ezzel az Ultron korát és a Kingsman-t is.
Talpraesett maffiózófeleségek lesznek a főszereplői a legújabb képregény-adaptációnak.
Megfilmesítik a The Death of Stalin című képregényt, az egyre népesebb szereplőgárdát immár Rupert Friend is erősíti.
Annyi szuperhős létezik már, hogy nehezen tudnánk kiválasztani, hogy melyikük képességét szeretnénk leginkább birtokolni. Na, de melyikük a legerősebb?
Már tudjuk, hogy mikor csodálhatjuk meg a mozivásznon Charlize Theront kémnőként.
Befutott a hét híre: Brian Michael Bendis és Alex Maleev népszerű képregényéből, az új amerikai forradalom kirobbanását bemutató Scarletből az HBO farag sorozatot.
A magyar FOX már eddig is jó pár sorozatot mutatott be az amerikai premierrel egy időben, és ezzel a jó szokásukkal a jövőben nem is szeretnének felhagyni.
Továbbra is kíváncsian várjuk David Ayer képregénymoziját.
Shane Black rendező a Vasember 3 kapcsán ismét kiállt a képregény-rajongókat alaposan megosztó döntése mellett.
Megérkezett a Garth Ennis és Steve Dillon nagysikerű képregényén alapuló Preacher első epizódja és az eddig látottak alapján a Seth Rogen és Evan Goldberg páros remek példát állít annak, hogy milyennek kell lennie egy jó adaptációnak.
Az Alfredot alakító Jeremy Irons sincs túl jó véleménnyel a Batman Superman ellenről.
Ismét nagy változások következnek be a DC képregények életében. Összeszedtük nektek, hogy pontosan miről is van szó.
A napokban új Amerika Kapitány képregény indult útjára, ám ezt rengeteg rajongó nem felhőtlen örömmel nyugtázta.
A Preacher az AMC nyári nagy dobása, egy véres, a megszokottól nagyon is eltérő produkció, talán az a képregény-adaptáció, amire sokan vártak.
Karl Urban szerint, ha jobban bepromózták volna a 2012-es Dredd című filmet a marketingesek, akkor már rég zöld utat kaptak volna a folytatásokra.
Wesley Snipes arról számolt be, hogy részéről jöhet a Penge 4, már csak a Marvelnek kellene lépnie.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.