Sokkal hagyományosabb Batmant kapunk Az igazság ligájában
Ben Affleck elárult néhány érdekességet a karakteréről.
Ben Affleck elárult néhány érdekességet a karakteréről.
Méghozzá a rendezői változatot.
A színésznek eddig sem volt ellenére a dolog.
A 60-as évek Batman sorozatának sztárjai, Adam West és Burt Ward nemrég újra egyesítették erőiket, most pedig láthatjuk a Batman Vs. Two-Face c. animációs film első trailerét, amelyben West utoljára adja hangját a Denevérembernek.
Jelentős változást ígér a rendező a produkció hangulatát illetően.
Az Iris Westet alakító színésznő beszélt a DC Bővített Univerzumban betöltött szerepéről.
Jelen állás szerint nem maradunk Gal Gadot nélkül ez elkövetkezendő évekre sem, és ez így van jól.
A nemes egyszerűséggel Titans címre keresztelt sorozathoz megtalálták az első fiatal tehetséget.
Justin Lin elárulta, hogy miért váratja magát ennyi ideje a Space Jam 2, és azt is, hogy a Warner Bros. hogy áll mindehhez.
Érdekes irányba vihetik a karaktert.
A Warner fejesei azt tervezik, nekiugranak a kampánynak a díjszezonban.
Kiderült, hogy Zack Snyder marad-e a DC Bővített Univerzumát formáló alkotók között vagy búcsút int az általa beindított képregényes filmfolyamnak.
Magyarország még nem vágott bele a szuperhősfilmek gyártásába, nem kell félni, csak az Igazság Ligája utóforog éppen.
Az nem volt kétséges, hogy az első rész sikere után folytatást kap, de most már azt is tudjuk, mennyit kell még aludnunk addig.
A Bond 25 stábjáról még semmit sem tudunk, de premierünk az már van!
Ismét szórakoztató trailer érkezett a Warner legújabb építőkockás mókázásához.
A Warner Bros. közzétett egy listát azokkal a DC-filmekkel, amiket az elkövetkezendő években mozikba szeretne küldeni. Több meglepetés is érheti azokat, akik elolvassák a felhozatalt, ugyanis vannak új nevek és nagy hiányzók is.
Maga a színész adott választ az égető kérdésre.
Joss Whedon jövőre már a kamerák mögött irányítja a leendő Batgirlt.
Érdekes fejlemény a szóló Flash kapcsán.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.