Hivatalos: Marc Webb rendezi A csodálatos Pókember 2-őt
Bár korábban voltak gondok abból, hogy Marc Webb egy régebbi szerződése miatt filmet kellett volna rendeznie egy másik stúdió számára, ám azóta megoldódott a helyzet és Webb visszatér!
Bár korábban voltak gondok abból, hogy Marc Webb egy régebbi szerződése miatt filmet kellett volna rendeznie egy másik stúdió számára, ám azóta megoldódott a helyzet és Webb visszatér!
Ez a nemrég kiadott trailer a Pókember első részéhez készült és csak az Electronics Entertainment Expo-n mutatták be...2001-ben.
Lázár Ervin Emlékházat avatnak szombaton a Tolna megyei Sárszentlőrincen, a népszerű író gyermekkorának helyszínén. Az interaktív állandó kiállítást a Petőfi Irodalmi Múzeum szakemberei állították össze.
Jancsi és Juliska meséje kőkeményen és komikusan elevenedik meg a vásznon. A januárban mozikba kerülő film előzetese pedig már magyar felirattal is megtekinthető.
Tapasztalt szakemberekkel bővült a több mint másfél éve a magyarországi filmforgalmazásban is jelen lévő Pro Video megerősítve ezzel a Közép-Kelet Európában a filmforgalmazásban piacvezető Media Pro csoportot.
Az ismert filmnek televíziós változatáról már régen tárgyalnak, és most végre úgy tűnik, hogy a projekt halad a megvalósítás felé. Eddie Murphy a Kemény zsaruk készítőjével, Shawn Ryannel és a Sony Pictures Televisionnel fog közreműködni.
Befutott a Tom Cruise nevével fémjelzett Jack Reacher második hivatalos képe, melyen a főszereplő kémlel éppen valakit és nincsen egyedül ezen tevékenységével.
Őfelsége titkos ügynöke ezúttal Londonba látogat, hogy borsot törjön a kiszőkített Javier Bardem orra alá és szemkápráztató akcióival bebizonyítsa, még mindig ő a legjobb kém.
Ami a következő projekteket illeti, Marc Webb, A csodálatos Pókember rendezője nem szenved hiányt. Néhány az esélyes filmek közül: A csodálatos Pókember 2, Age of Rage, a Csak egy szerelmesfilm, vagy éppen a Jézus Krisztus Szupersztár remake.
A Marvel rendkívül elhúzott a Bosszúállók és Joss Whedon segítségével, itt az ideje tehát, hogy a DC is bekeményítsen és elkészítse Az Igazság Ligája filmet. De vajon ki dirigálhatná le?
Sacha Baron Cohen megannyi komikus figura eljátszása után a kémek első számú tagját szemelte ki magának, remélhetőleg kő-kövön nem marad és a komédia megüti A diktátor szintjét.
Befutott az Arnold Schwarzenegger nevével fémjelzett akció-thriller legelső képkockája, melyen az akciócsillag tündököl - saját állítása szerint - újra remek formában.
Főhet a feje Marc Webb rendező úrnak, hiszen egy korábbi szerződése megakadályozhatja, hogy elkészítse szép bevételi sikereket elért A csodálatos Pókember folytatását.
Simon West egy interjú során megerősítette azt, amire minden rajongó kíváncsi, hogy végül milyen besorolással kerül majd kiadásra a folytatás, hiszen ez előrevetíti a durvaságot is.
A helyzet fokozódik: most már a harmadik szakember került szóba, akinek az lenne a dolga, hogy ütős véget faragjon Brad Pitt World War Z című, jórészt Budapesten forgatott zombifilmjének.
Újabb képek futottak be nagy sikerű A feláldozhatók folytatásához, melyen nem az egész csapat látható, csupán annak pár keménykedő tagja.
Befutott a Dredd legelső, teljes hosszúságú, hivatalos előzetese, amelyben mindent megkapunk, ami csak szem-szájnak ingere: kőkemény főszereplő, akció, 3D, időlassítás.
A feliratos összeállításban a Stacey kapitányt alakító Dennis Leary mesél a karakteréről illetve a Pókemberrel való első találkozásáról.
A világ a foci EB-re figyel, a döntőbe került spanyol és a két elődöntős csapat felkészül és koncentrál. És lazul is egy kicsit.
Újabb összeállítás látott napvilágot a július elején várható A csodálatos pókember filmből, melyen Gwen Stacy karakterét helyezték középpontba.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.