Pilot: The Tick
Az Amazon kísérlete a szuperhősös zsáner kiforgatására nem szippant rögtön magába, de érdemes lesz kitartani mellette.
Az Amazon kísérlete a szuperhősös zsáner kiforgatására nem szippant rögtön magába, de érdemes lesz kitartani mellette.
Illetve újabb pletykák az utóforgatások kapcsán.
Szépen gyarapodik a Hellboy: Rise of the Blood Queen színészgárdája, ezúttal Deadpool ellenlábasa csatlakozott a filmhez. Ám nem mindenki örül a választásnak.
Az év egyik legjobban várt filmjével érkezik a nyár utolsó FilmMagazinja.
Több éves várakozás után elérkeztünk ide is, a Defenderek az önálló sorozataik után végre keresztezik egymás útját, hogy szembe szálljanak a korábban már megismert félelmetes ellenséggel, a Kézzel.
Valamint igazi arisztokraták is felbukkannak mellette.
Méghozzá a rendezői változatot.
Ismét áll a bál a The Walking Dead háza táján, ezúttal a sorozat alkotói és producerei fogtak össze az AMC ellen.
A színésznek eddig sem volt ellenére a dolog.
A Csodálatos Pókember filmek rendezője, Marc Webb elárulta, hogy milyen ellenfeleket szántak volna a harmadik részre a hálószövő hősnek.
A démoni baba teremtése félelmetesebb lett, mint gondoltuk volna.
Az első Transformers spin-off Bumblebeere, vagyis magyarul Űrdongóra fókuszál majd, de ahogy a korábbi Transformers filmeknek, úgy a mellékszálnak is lesz egy kiemelt emberi karaktere is: őt fogja Hailee Steinfeld alakítani. Lessétek meg, hogyan fog kinézni.
Az utóbbi évek egyik legkellemesebb meglepetése volt az, amit Pete Travis 2012-ben mutatott nekünk a Dredd mozi képében, amelyben ezúttal Karl Urban osztott igazságot. A folytatás helyett azonban egy sorozat valósulhat meg, ráadásul lehet, hogy a korábbi főszereplővel.
Taylor Sheridan forgatókönyvíró szerint a Soldado címre keresztelt folytatás mellett el fog törpülni a Sicario sötét hangulata.
Nem volt könnyű dolga James Gunn-nak az öt stáblistás jelenet egyikével, ami talán a legfontosabb a későbbiekre nézve.
Elég tisztességes bevételt produkált a Sony legújabb rajzfilmje, Az Emoji-film annak ellenére, hogy a kritikusoknak egyáltalán nem tetszett, és a Rotten Tomatoes értékelése is a nullához konvergál. Pedig a statisztikák alapján a mozizók figyelembe veszik a kritikákat választáskor.
Barry Allen egyik legnagyob ellensége várhatóan felbukkan majd a szuperhősök sorozatának harmadik évadában.
Ráadásul óriási fizetséget ígér mellé.
Ízelítőt kaptunk a film történetéből.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.