A Végtelen háború rendezője szerint nem fogunk csalódni Thanosban
A Bosszúállók 3 rendezői elmondták, hogy mely karakterek a kedvenceik a folytatásban és miért.
A Bosszúállók 3 rendezői elmondták, hogy mely karakterek a kedvenceik a folytatásban és miért.
Drew Goddard továbbra is dolgozik az X-Force-on.
Marvel rajongók figyelem! Erről nem érdemes lemaradni.
A Mickey Egeres cég újabb szeletet falt be a hollywoodi tortából, így többek között megszerezte az X-Men, a Fantasztikus Négyes és Deadpool jogokat is. Szavazásunkban arra vagyunk kíváncsiak, hogy ti mit gondoltok erről a megosztó üzletről.
Mégsem kell Deadpoolékat temetnünk?
A Marvel és a Netflix nem várt sokáig, nem sokkal a The Punisher, azaz A Megtorló első évada után bejelentették, hogy Frank Castle folytatja azt, amit elkezdett.
Kiderült, hogy mikor kezdődhet a Pókember: Hazatérés 2019-re szánt folytatásának forgatása, valamint azt is megtudtuk, hogyan bukkanhat fel benne Peter nagy szerelme.
Nem akármilyen karaktereket vonultat fel az új Marvel animációs film, hiszen többek között Spider-Gwen, Captain Marvel, Quake, Mókuslány, Ms. Marvel és Lockjaw is a gárda részét képezi.
Sokszor van úgy, hogy a magyar szinkron felülmúlja az angolt egy-egy film esetében és ha az marad Thanos hangja, aki a Bosszúállók: Végtelen háború szinkronos trailerében is megszólal, akkor a Marvel filmje is ilyen lesz.
Hiába a rengeteg Thanos mém, az emberek Amerika Kapitány arcszőrzetéért vannak megveszve. Lehet, hogy Supermannek is meg kellett volna hagynia a bajuszát?
Nagy összegekben mertünk volna rá fogadni, hogy a Bosszúállók: Végtelen háború legelső kedvcsinálója fel fogja robbantani az internetet, azonban a videó még ennél is tovább ment.
Amikor a Stranger Things producerének forgatókönyvéből a Kingsman rendezője faraghat egy olyan sci-fi akciót, ami az Eredet és A holnap határa méltó utóda lehet, arra odafigyelünk.
Reméljük, hogy volt időtök néhányszor végigpörgetni a Bosszúállók: Végtelen háború előzetesét, mert most eljött az ideje annak, hogy kielemezzük a legérdekesebb képkockákat.
Megérkezett a Bosszúállók: Végtelen háború első előzetese és minden benne van, amire vágytunk. Nézzétek!
Nagyon, nagyon, nagyon sokat.
Zsír új fotókon láthatjuk a Marvel Filmes Univerzum apraja nagyját.
Sokat sejtető képet tettek közzé a Végtelen háború rendezői.
Személyi edzői az egekig magasztalják Hardy teljesítményét.
2 Hannibal Lecter, 2 Sherlock Holmes és most már 2 Dr. Watson kipipálva.
Olyan pletykák kaptak szárnyra, miszerint pár karakter visszatérhet a Marvel leginkább várt filmjében, akikről azt hihettük, hogy többet nem bukkannak fel a szuperhősök világában. A hír SPOILERES, csak az olvassa, akit ez nem zavar!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.