A sorozatok után a filmekben is feltűnnek a Marvel új karakterei
Valóban érdemes lesz követni a Marvel új sorozatait, hiszen cselekményük és karaktereik közvetlen kihatással lesznek a jövőbeli filmekre is.
Valóban érdemes lesz követni a Marvel új sorozatait, hiszen cselekményük és karaktereik közvetlen kihatással lesznek a jövőbeli filmekre is.
A színésznő tragikus halála azonban végül felborította az eredeti terveket.
Nem kell félni, hosszú ideig velünk marad Ríviai Geralt és bátor lova, Keszeg.
Gyermekmese, vagy a gyászfolyamat drámai feldolgozása?
Maga a rendező jelentette be a hírt.
Készülőfélben a Superman and Lois címre keresztelt sorozat.
Az éppen most debütált A második lövés egyik újonnan jött karaktere nagyon a rendező szívéhez nőtt.
A rejtélymániás J.J. Abrams egészen sok mindent felfedett nekünk a Skywalker Saga minden tekintetben gigantikus fináléjából a legutóbbi előzetesben, így most alaposan górcső alá vettük az ott látottakat.
Az őrzők visszatértek, ám arra sem ők, sem pedig mi nem voltunk felkészülve, hogy a világaink valójában mennyire hasonlítanak egymásra.
A feleslegesség császára.
Ennél precízebb és profibb vezetőt nem is kívánhatnánk az Amazon fantasy sorozatának.
A szlogen szerint új idők, új angyalok, de továbbra sem lettünk feltétlenül meggyőzve.
Az eredeti tervekkel ellentétben csak később láthatjuk magyar felirattal a női igazságosztót, de egy új trailerrel vigasztalódhatunk.
Az Emmy-díjas színész meglepő szerepben tűnhet majd fel a klasszikus mese készülő feldolgozásban.
A Disney szeretné visszahozni a köztudatba az ezernyi kütyüvel rendelkező nyomozót.
Méghozzá rögtön magyar feliratos változatban.
A streamingóriás az éjszaka leple alatt hatalmas lépést tett a magyar lokalizáció irányába.
Az első film három főszereplője mellett a gyerekek is az új mozi felé kacsingatnak.
A Másnaposok trilógia rendezője az emberi elme legsötétebb bugyraiba invitál meg minket, hogy ott aztán feltörölhesse velünk a padlót.
Ismerős arcokból sem lesz hiány a Lucifer utolsó szezonjában.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.