Nem finomkodik a Zsivány Egyes utolsó előzetese (Frissítve)
Befutott a Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet utolsó előzetese, amely nem kevés drámát és akciót ígér. Ráadásul már szinkronos verzióban is nézhető!
Befutott a Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet utolsó előzetese, amely nem kevés drámát és akciót ígér. Ráadásul már szinkronos verzióban is nézhető!
Tíz év. Közel ennyi kellett, hogy Hollywood legnagyobb szabású felnövés történetére - és ezzel gyerekkorunk végére - pont kerüljön. Méghozzá nem is akármilyen.
Az elkerülhetetlen finálé a végéhez közeledik, első felvonása mégis inkább prológusként szolgál a végső összecsapáshoz.
A Wayward Pines, 2015 nyarának egyik legnagyobb meglepetése idén új évaddal és új főszereplővel jelentkezett. Ennek apropóján még az ősz elején kilátogattunk a sorozat szinkronfelvételére.
Nem számol le a zsáner szabályaival, de számtalan feledhetetlen percet okoz.
Kiderült kikkel kell szembenéznie Rozsomáknak a harmadik Farkas filmben.
Időszerű volt, hogy a Warcraft mellett az év második nagyszabású videójáték adaptációja is jelentkezzen egy kis kedvcsinálóval.
Az első Star Wars spin-off is végre jelentkezett egy a karaktereket ábrázáló poszteráradattal.
Kicsik, nagy hajuk van és valószínűleg te is találkoztál velük gyermekkorodban. Ezek a troll babák, amelyekből a DreamWorks faragott egy szórakoztató egész estés animációs filmet. A magyar változatban Bereczki Zoltán tolmácsolja nekünk énekelve is a főhőst, őt néztük meg felvétel közben és beszélgettünk vele kicsit a filmről, a szinkronról.
Még egy forgatókönyvíróval erősít a Farkasember, mely a Universal új szörnyuniverzumának része lesz.
Tom Hanks és Ron Howard ismét művészettörténeti kirándulásra invitál bennünket.
Az ötödik tanévvel új, egységesebb korszak vette kezdetét a kis túlélő és ezzel együtt a filmadaptációk életében is. Ez persze az átlag mugliknak nem feltétlenül nyerte el a tetszését.
A Disney már meg is találta a szerinte megfelelő embert az élőszereplős Az oroszlánkirály szkriptjének megírására, azonban az örömünk nem felhőtlen.
Eredetileg úgy volt, hogy a Galaxis őrzői Gyűjtője veszi fel a harcot a The Predator címszereplőjével, azonban változott a terv.
A Sötét Nagyúr ráveti árnyékát a legfrissebb Zsivány Egyes poszterre.
Teljes felszerelésben pózol Atlantisz királynője.
Ez a pletyka fényt deríthet Finn sorsára.
A Comic-Conos ízelítő után most egy teljes hosszúságú előzetes érkezett Az ember a Fellegvárban következő szezonjához.
Internetes "felelsz vagy mersz", avagy egy film a Darwin-díjasokról.
Az amerikai FOX idén újabb felnőtteknek szóló animációs sorozatot mutatott be, amely az eddig látottaktól, például A Simpson családtól vagy a Family Guy-tól főként abban különbözik, hogy csak a főszereplője animált figura, mindenki más élő ember.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.