Befejeződött az Avatar 2 forgatása
És már a harmadik rész munkálatai is nagyon jól állnak.
És már a harmadik rész munkálatai is nagyon jól állnak.
Hosszú kihagyás után kezdődtek el ismét a munkálatok.
A Netflix közönségkedvenc sorozatának újraindult a forgatása.
Ismét leáll a nemrég újraindult forgatás.
Alig egy hetet forgatott a két rendező, a stúdió rögvest beszüntette a szerződésüket.
Mike Flanagan, a feltörekvő horror-fenomén újabb rejtelmes sorozatot készít.
A Dűne film forgatásának is sok fejfájást okozott a vírushelyzet okozta bonyodalmak. A könyvadaptáció rendezője, Villeneuve egy interjúban mesélt, hogy halad a projekt.
The Rocknak előtte még be kell fejeznie egy korábbi projektjét, valamint a koronavírus is az okok között szerepel.
Túlságosan azért nem kell aggódni, ez látszólag nem fenyegeti a premierdátumot.
Azzal akart kevesebb embert foglalkoztatni, hogy ő maga vállalta el a kaszkadőrmutatványait.
Nem egyhamar kerül rá sor.
Mi is nehezen hisszük el.
A koronavírus-járvány nem csak a mindennapjainkra volt hatással, hanem a filmek és televíziós produkciók gyártására is.
Miközben az Egyesült Államokban újra fellendülőben van a koronavírus-járvány, a magyar kormány úgy határozott, hogy mentességet kínál a tengerentúli stáboknak.
Újra lantot ragad a bárd és kardot a vaják!
Az egy évvel ezelőtti forgatás alatt biztosan nem gondoltak arra a készítők, mekkora felelősség is hárul majd rájuk filmjük, a Pesti balhé bemutatójával.
Szigorú korlátozásokkal ugyan, de hamarosan ismét beindulhat a mozgóképgyártás.
Hiába a szigorú egészségügyi intézkedések, a forgatás egyhamar még biztosan nem indul újra.
A rendező pedig azt is elárulta, hogy miért nem számítógéppel oldották meg a jelenetet.
Méghozzá az elsők között, amivel talán tényleg tartható lesz a kitűzött bemutató.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.