Hazatérés Dunkirkből - Filmzene
Kis késéssel ugyan, de kitaglaljuk az elmúlt időszak filmzenéit. Most pedig szerencsére volt is mit.
Kis késéssel ugyan, de kitaglaljuk az elmúlt időszak filmzenéit. Most pedig szerencsére volt is mit.
Bár a filmnek még bizonyítania kell a kasszáknál, Luc Besson már hónapokkal ezelőtt elkészült a második rész történetével, sőt már a harmadikon dolgozik puszta szórakozásból.
A bicikli esete a szuperszonikus repülőgéppel.
Az ötödik elem rendezője hamarosan ismét elvarázsolja a sci-fi műfaj szerelmeseit egy olyan alapanyagból dolgozva, amely meghatározó volt a zsáner szempontjából. Olvassátok el nálunk, hogy mire számíthattok a Valerian és az ezer bolygó városa kapcsán.
A három Verdák epizód mellett megjelent már korábban két mellékszála is a szériának, a 2013-as Repcsik és 2014-es folytatása, a Disney pedig elérkezettnek látta az időt a következő ilyen spin-off bejelentésére.
Háború közeleg, avagy méltó lezárást kapott A majmok bolygója előzménytrilógiája.
Befutott a Netflix és a Toho közös Godzilla animéjének az első kedvcsinálója.
Az utolsó trailer rendesen felhangol A majmok bolygója trilógia lezárására. Már szinkronosan is!
Nem csak rendkívül érzelmesnek tartják az első beszámolók, hanem egyenesen a nyár legjobbjának.
A rendező ejtett pár szót a trilógia utolsó felvonásáról.
Felnőni nem könnyű, pláne ha szuperképességekre teszel szert.
Quentin Tarantino és Robert Rodriguez szerelemprojektje elhasalt a mozipénztáraknál, de új trendnek adott irányt.
Erre azért igazán nem számítottunk, pláne egy horrortól.
A majmok háborúba mennek... és jajj az emberiségnek!
Megérkezett a hivatalos szinopszis az első egész estés Godzilla anime adaptációról, valamint néhány koncepciós rajz és egy hivatalos plakát is megtekinthető.
Ha bármi kétséged lett volna, hogy ki a leginkább szupi-szuperhős eme planétán, akkor LEGO Batman megadja a választ.
A képregényekhez hű planétán várható Thor és a zöld óriás egyesülése, hogy aztán jól lezúzzanak mindenkit közös erővel.
Befutott a következő Majmok bolygója film előzetese, mely tényleg egy minden eddiginél hatalmasabb összecsapást ígér az emberek és a majmok között. Már szinkronosan is.
Egy zseniális videó három percben ismerteti a képregényes esemény minden fontos történését, ráadásul mindezt magyar felirattal.
Megérkezett az első előzetes Luc Besson új látványos sci-fijéhez, amit már szinkronosan is megnézhettek.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.