Jövőre érkezik a Batman Ninja című anime
2018-ban anime formát ölt majd a Denevérember.
2018-ban anime formát ölt majd a Denevérember.
Valamint egy kis színfalak mögötti videó is érkezett.
Címlapon Stephen King legendás bohóca.
Agatha Christie Gyilkosság az Orient Expresszen című történetének újbóli feldolgozása nem csak Kenneth Branagh filmtörténelmi jelentőségű bajsza miatt olyan ígéretes, hanem az első osztályú szereplőgárda miatt is. A második előzetes még többet mutat belőlük.
Hasonlóan a legutóbbi Tomb Raider videojátékok címszereplőjéhez a filmbéli Lara Croftot is átszabták a korábbihoz képest, akit a túlélés kényszerít rá, hogy felnőjön. Az előzetes alapján már belőhetjük, hogy mire számíthatunk tőle és hát...
Jay megformálója, Jason Mewes és Dante alakítója, Brian O'Halloran is elejtett néhány részletet a következő Jay és Néma Bob filmről, így többek között okosabbak lettünk a címmel és a visszatérő arcokkal kapcsolatban is. Figyelem! 18+-os tartalom!
Újabb klasszikus műhöz nyúlhat hozzá a Stephen King Az című könyvét feldolgozó Andy Muschietti, ugyanis ő felelhet azért, hogy előzményt kapjon Bram Stoker kultikus vérszívója.
A Fűrész franchise még nem ért véget, csak pihent egy nagyot, azonban idén októberben visszatér a legújabb résszel, amelynek hivatalos alcíme: Újra játékban. Nézzétek meg a most érkezett szinkronos trailert, érdemes!
Biztosan már veletek is szembe jött Facebookon a fotó arról, hogy Mark Hamill milyen magyar szavak kíséretében osztotta meg a Mozimánia címlapját, amelyen ő látható az idős Luke Skywalkerként, azonban hazai felbukkanására az egész világ felfigyelt.
A Sharknado szériáról és a nagyobb franchise-ok olcsóbb koppintásairól elhíresült Asylum nem kíméli Christopher Nolan második világháborús filmjét is és hamarosan piacra dobja az Operation Dunkirk című átdolgozását az "olyan rossz, hogy már jó" elvet követve.
Persze a Glass című mozi csattanóját még nem tudjuk.
A Universal minden bizodalmát A kis kedvencek élete című gigasiker folytatásába vetette, így azt tervezi, hogy egyenesen letarolja majd 2019 nyarát a cuki apróságokkal felvértezve.
David Harbour és Ian McShane után Milla Jovovich is csatlakozott a rebootolt Hellboyhoz, miután az alcímben szereplő Blood Queent fogja alakítani.
Rajongói csapat készítette el a főcímdal igényes magyar változatát.
Taylor Sheridan forgatókönyvíró szerint a Soldado címre keresztelt folytatás mellett el fog törpülni a Sicario sötét hangulata.
A nemes egyszerűséggel Titans címre keresztelt sorozathoz megtalálták az első fiatal tehetséget.
Ugyan csak pletyka, de a film címe és gonosza mellett már arról is van sejtésünk, hogy mely országokban játszodhat az új Bond mozi.
Úgy tűnik, hogy a Netflix nagyon bízik az egykori tetovált lány, Noomi Rapace tehetségében, ugyanis a What Happened to Monday című sci-fi thrillerben hét szerepet is osztottak rá.
Címlapon a II. világháború egyik leghíresebb eseménye, Christopher Nolan tolmácsolásában.
A Family Guy atyja a Star Treknek és a műfaj más híres sorozatainak állít görbe tükröt a The Orville című sci-fi-komédiájával, amelyben csupa ismerős arccal vette körbe magát.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.