Magyar feliratos előzetes érkezett Tom Hardy Al Capone filmjéhez
A másfél perces ízelítő mellett azt is megtudtuk, hogy a film online fog megjelenni.
A másfél perces ízelítő mellett azt is megtudtuk, hogy a film online fog megjelenni.
Úgy láthatjuk Charles Dickens klasszikusát, ahogy talán még soha, amelyről többek között Guy Pearce és Andy Serkis gondoskodik.
Mostanra a projekt munkacímet is kapott.
A DeepFake csatorna újabb alkotása került fel a legnagyobb videómegosztóra, az eredmény pedig magáért beszél.
Napok óta keringett a pletyka, most viszont hivatalos lett.
Ha a Sony Pictures is úgy akarja, akkor megvan a Venom folytatásának rendezője.
A Venom producere megerősítette, hogy az eredeti színészgárda mellett természetesen a főszerepet alakító Tom Hardy távozásától sem kell félnie a közönségnek.
Korábban még azt rebesgették, hogy a Marvel mérlegeli a lehetőségét annak, hogy Deadpool a Pókember 3-ban mutatkozzon be a Marvel Filmes Univerzumban, most azonban egy másik pletyka is érkezett.
No de ki fog a helyébe lépni?
Talán van még remény egy újabb posztapokaliptikus őrületre.
Avagy Tom Hardy tovább hümmög.
Kelly Marcel író már javában dolgozik a folytatáson, amiről további érdekességeket is megtudtunk.
Todd McFarlane, Venom megalkotója azt nyilatkozta, hogy azok a filmkritikusok, akik lehúzták a filmet, túl öregek, hogy lássák a mozi igazi báját.
A keleti országba még csak most érkezett meg a Venom és a siker ott sem maradt el.
A stáblistás jelenetet egészíti ki a lemezes változat.
A nézőket nem tántorította el a kritikusok véleménye, és rekordhoz segítették az antihős kalandját.
Már nézhető a mozikban Tom Hardy legújabb filmje, a Venom, ennek kapcsán pedig összeszedtünk tíz érdekességet a dörmögve is zseniális színészről.
Amikor egy film alapvető elemei nem élnek szimbiózisban egymással.
Tömegesen tettek közzé olyan értékeléseket a közösségi médiában, amiben ekézték Tom Hardy filmjét és helyette inkább Lady Gagáét ajánlották.
Legalább félórányi anyag maradt a vágóasztalon, amit a főszereplő nagyon hiányol a filmből.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.