Előzetest kapott Nicolas Cage új filmje, az Outcast.
Nicolas Cage a remek Joe után úgy tűnik visszatér a komolytalanabb szerepekhez, legalábbis a Left Behind trailere nem ígér középszernél többet, persze ezt még korai lenne megjósolni.
Egy ideig pletykálták, hogy Nicolas Cage is helyet kap az akció parádé 3. felvonásában, azonban ezt a híresztelést maga a színész cáfolta meg. Most úgy tűnik megvan a helyettes.
A színész a The Frozen Ground című thrillerének sajtó tájékoztatója alatt elmondta, hogy a pletykákkal ellentétben nem fog szerepelni A feláldozhatók 3-ban és a Ha/Ver 2-ben sem.
Nicholas Cage figyelme mostantól egy másik Marveles karakterre fog összpontosulni?
Többek között Wesley Snipes, Jackie Chan, Harrison Ford és Nicolas Cage mellett újabb nevet pletykálnak, hogy csatlakozhat a Feláldozhatók 3-ba.
A szeretett akcióhősünk megerősítette, hogy Nicolas Cage szerepelni fog a film 3.részében, illetve reménykedik, hogy szintén csatlakozni fog Harrison Ford, Clint Eastwood és Wesley Snipes is.
Amikor először szóba került, hogy elkészítik a Kick-Ass folytatását, az a pletyka is szárnyra kapott, hogy Nicolas Cage is visszatér a folytatásba, mint Big Daddy.
Nicolas Cage-et négy hónapig körözte egy dvd-kölcsönző, hogy vigye már vissza A komédia királyát meg a Csillag születiket. A késedelmi díja már 224 dollár volt!
Megkapta első előzetesét a Scott Walker rendezte Frozen Ground című thriller, melyben Nicolas Cage talán végre-valahára hozza az alapszintet és élvezhető filmmel rukkol elő.
A napokban hírt adtunk arról, hogy Harrison Ford, Nicolas Cage, Clint Eastwood és Wesley Snipes is csatlakozhat a A feláldozhatók 3 csapatához, de miért állnánk meg pár embernél?
Nicolas Cage tovább próbálkozik, gyakran kevesebb, mint több sikerrel. Vajon a Stolen is silány, DVD-re szánt alkotás lesz vagy eléri azt a szintet, hogy legalább a mozik kínálatán feltűnjön?
Legendás pároshoz kell visszaterelnem gondolatunk sebes folyását - Nicolas Cage és John Travolta mondhatni egy remek sikerszériájukban hozták össze az Ál/Arc-ot és most ismételni szeretnének...
Nicolas Cage csak úgy ontja magából a filmeket és ez alól a 2010-es év sem volt kivétel, és még nem ért véget! A színész következő projektje egy belevaló thriller lesz, belevaló színészekkel.
Október 17-én kezdik meg a The Frozen Ground forgatását Alaszkában, amely thrillerben egy sorozatgyilkos életéről szól a fáma és igaz történet alapján játszódik.
Nicolas Cage sok olyan szerepet is bevállal, amely csak a bankszámláját de a hírnevét nem gyarapítja, sőt... ennek ellenére a Szellemlovas mindent összevetve korrekt lett, a folytatás is segíthet neki.
Joel Schumacher A 23-as szám után újabb dráma-thrillert akar összehozni Tresspass címen, nagyon fekszik neki ez a stílus, reméljük Nicolas Cage-et nem csupán dísznek rendelte be.
Nicolas Cage vitatott munkastratégiája ellenére is a legjobban foglalkoztatott színészek között van számon tartva, és a Nemzet Aranya trilógia eddigi két része valóban minőségi is volt.
Újabb TV reklám jelent meg Patrick Lussier (Véres Valentin) következő filmjéhez, a Féktelen Harag 3D-hez. A film főszereplői Nicolas Cage, Amber Heard, David Morse ésWilliam Fichtner lesznek.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.