Másnaposok 3 - Szereplőszemle
Immáron harmadszorra is jönnek a piálós, szétesős, szerencsétlenkedős, remélhetőleg eredetibb poénokkal felszerelt "Farkasfalka" tagjai. Ideje látni róluk néhány friss képet is!
Immáron harmadszorra is jönnek a piálós, szétesős, szerencsétlenkedős, remélhetőleg eredetibb poénokkal felszerelt "Farkasfalka" tagjai. Ideje látni róluk néhány friss képet is!
Az eredeti nevén "The Last Stand"-ként futó akciófilm főszerepében továbbra is Arnold Schwarzenegger díszeleg, aki nem hajlandó elfogadni, hogy öregszik és továbbra is badass módon forgat.
Csak nem akar lanyhulni a Star Wars-láz és a délelőtti pletykát újabb követi, mely szerint az eredeti trilógia három főszereplője is vissza szeretne térni a folytatásban.
Megnyugodhatnak A nyomorultak című musical rajongói, mert a filmben az eredeti darab minden részlete benne lesz, nem hagynak ki dalokat, és az összekötő jeleneteket sem kurtítják meg.
Christopher Nolan korábban világossá tette, hogy nem fog többé belecsücsülni egyetlen Batman film rendezői székébe sem, de mi a helyzet a többi DC-s hős eredetfilmjével?
Itt a pár nappal ezelőtt debütált, két és fél perc hosszúságú előzetes magyar szinkronos verziója, melyben a korábbi magyar trialerekkel szemben már az eredeti hangokat hallhatjuk!
Korábban már kiderült, hogy az eredetileg két részesre tervezett Hobbit végül három epizódot emészt fel, hiszen Peter Jackson szerette volna kibővíteni a tartalmat. Most kiderült mindhárom fejezet végleges címe és megjelenése.
Mivel eredetileg is képregénykarakterről van szó, nem meglepő, hogy a jövőre debütáló film kaphat egy hozzá kapcsolódó képregényszériát is. Úgymond meg is lepődnénk, ha a DC fejesei nem csapnának le a kínálkozó alkalomra.
Az eredeti, 1990-ben kiadott Az emlékmás rendezője, Paul Verhoeven véleményt nyilvánított a Len Wiseman által újragondolt filmről, de nem túl pozitívan.
Korábbról már jól tudjuk, hogy Az acélember (Man of Steel) zenéit Hans Zimmer komponálja vélhetően tökéletesre, de sok rajongóban felmerült a kérdés, hogy mi a helyzet az eredeti verzióval?
Befutott az Így neveld a sárkányodat animációs mozi alapján készült Dragons: Riders of Berk első klipje, amely a Cartoon Network csatornán lesz látható az eredeti szinkronhangokkal.
Eredetileg idén márciusban startolt volna, ám a Paramount úgy döntött, hogy az akció-fantasy bemutatóját kitolja 2013 januárjára. Eddig keveset hallottunk a filmről, most viszont arról keringenek hírek, hogy két verzióban is tesztelik.
A filmről már évek óta tárgyalnak, és eredetileg Spike Lee rendezte volna, de anyagi gondok miatt el kellett halasztani a munka megkezdését, és most úgy néz ki, hogy Justin Lin fogja útjára indítani a projektet.
Baz Luhrmann 3D adaptációja eredetileg idén karácsonykor startolt volna a mozikban, de a Warner Bros., figyelembe véve az idei tél mozis felhozatalát, úgy döntött, hogy a bemutatót kitolják 2013 nyarára.
A Resident Evil játékokkal ellentétben a filmek főszereplője egy bizonyos Alice, aki már a legelső Kaptár epizód óta saját eredetének sztoriját próbálja összerakni, ami még így az ötödikre is olyan, mint egy molyrágta szita.
Nálunk is hatalmas siker E. L. James regénye, A szürke ötven árnyalata - a magyar olvasók azonban a jelek szerint nem eredeti minőségében ismerkedhetnek meg a bestsellerrel...
Az eredeti Vörös hajnal (1984) mára már kultfilmmé vált, nagyrészt a cselekménynek köszönhetően, amelyben egy amerikai tinédzserekből álló csapat védi a várost a Szovjetunió támadásai ellen. Az új filmben a támadó már Észak-Korea.
Várható volt valami hasonló utalás az eredeti film különc szereplőjére, a stúdió a Comic-Con összejövetelét választotta, hogy bedobja az új három mellű nőt, aki az új Emlékmást promózza.
Shakespeare szonettjeiből készített táblagép-alkalmazást egy brit cég: egy könyv áráért híres színészek előadásában hallhatók-láthatók a versek, amelyeknek teljes szövegét és eredeti 1609-es kiadásuk fakszimiléjét is tartalmazza az alkalmazás.
Zack Snyder és Christopher Nolan próbálnak olyan eredetfilmet készíteni az acélembernek, melyet a denevérember kapott a Batman: Kezdődik kapcsán. Vajon sikerül majd nekik?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.