Fekete Maszk benne lesz a Gotham City Sirensben?
Úgy tűnik, hogy a DC egyik újabb nagy dobásának már meg is van a gonosza.
Úgy tűnik, hogy a DC egyik újabb nagy dobásának már meg is van a gonosza.
Három a mutáns igazság.
Zene nélkül mit érünk mi?
A meglepően kellemes és meglepetésektől sem mentes díjátadón mindenkinek jutott egy-egy morzsa, de a végjáték rettentő kínosra sikeredett.
Kezdetét vette a 89. Oscar-gála, mi pedig nem vagyunk restek beszámolni róla.
Már nem sok választ el minket attól, hogy megtudjuk a Kaliforniai álom hány jelölést fog szoborra váltani, hogy díjazzák-e az ifjabbik Afflecket és hogy lesz.e ismét Oscar-díjas magyar alkotás. A szerkesztőség szavazott és igyekezett megjósolni az Akadémia döntéseit.
Amikor először csorbult ki az adamantium.
A DC-nél tudják mit csinálnak és a legkisebb jele sincs a fejetlenségnek.
A Deadpool körül újabb változások, míg az X-Force végre mozgásba lendült.
A széria forgatókönyvírója és producere dirigálhatja a következő mutáns kalandot.
Ezt maga Guillermo del Toro erősítette meg.
Akasztják a hóhért alapon kipróbáltuk az SDI Media Hungary jóvoltából, hogy milyen is a szinkronizálás, és annyit talán bátran kijelenthetünk, hogy továbbra sem könnyű műfaj.
Ugyan még közel sem biztos, de vélhetően megvan, hogy a hős amazon első különálló kalandjában ki fogja alakítani a főgonoszt.
Végre elcsattantak az első csapók az újabb Robin Hood mozikapcsán.
Nem mind arany, ami fénylik, avagy egy pazar színészi alakítás még nem visz el a hátán egy egész filmet.
Mert a sokszínűséggel mindig érdemes számolni.
Inkább placebo ez, semmint gyógyszer, de annak mégis hatásos.
Csak annyit javasolnék: Lányok, FUSSATOK!!!
Ha bármi kétséged lett volna, hogy ki a leginkább szupi-szuperhős eme planétán, akkor LEGO Batman megadja a választ.
Új rovatunkat az egyik legígéretesebb brit tehetséggel indítjuk, aki sorozatos és mozis fronton is kész légióval támad az elkövetkezendő időszakban.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.