Megvan az X-Men: Dark Phoenix rendezője és főbb szereplői
Senkit sem ér váratlanul a bejelentés, azonban casting terén akadnak kisebb meglepetések.
Senkit sem ér váratlanul a bejelentés, azonban casting terén akadnak kisebb meglepetések.
A stúdió sok rendezőt kinézett már magának az Ágyúgolyó futam megvalósításához, de eddig egyik sem vált be. Lehet, hogy most megtalálta "az igazit"?
Amikor tévére adaptálják Stephen King regényeit, sajnos nem mindig sül el jól a dolog. Azonban az utóbbi időben egyre többször kárpótolnak minket!
Ugyan maga az információ természetesen még nem tekinthető hivatalosnak, azonban Ben McKenzie mintha lerántotta volna a leplet a Gotham negyedik szezonjának egyik főgonoszáról.
Az HBO berendelte Az ifjú pápa 2. szezonját, azonban az új évad teljesen átalakul.
James Gunn szerint még egy 4. részre is van esély, mely azonban már egy kicsit más lenne.
Arnold Schwarzenegger egyszerűen nem tud szabadulni klasszikus filmszerepeitől, azonban míg a Conan folytatásából és a Predator cameóból nem lesz semmi, addig az 1988-as Ikrek második részének munkálatai nagyon is szépen haladnak a színész szerint.
Azonban nem egy újabb Batman-filmet, vagy a régóta halogatott Beetlejuice folytatását.
Azt eddig is tudni lehetett, hogy Benedict Cumberbatch lesz a The Child in Time főszereplője, most azonban három másik színész kilétéről is lehullt a lepel.
A mi kis falunk letarolta a nézettségi toplistákat és nyolc héten keresztül nem volt ellenfele. A második évaddal kapcsolatban azonban csak most kaptunk hivatalos infókat.
Valószínűleg többen is kacérkodtak már az (éppen meg)született főnök ötletével, azonban a DreamWorksben volt annyi kurázsi, hogy meg is valósítsa azt. Persze ettől még bőven lehet egy rémálom az Alec Baldwin nevével fémjelzett mese, de bátor próbálkozás.
Sylvester Stallone mellett James Gunn rendező jó barátja is szerepelni fog extra meglepetésként a Galaxis Őrzői 2-ben.
Kiderült, hogy mekkorák lesznek az új szezonban a sárkányok. Nem kicsik.
Úgy fest, hogy Thor egy fodrásszalonban várta ki a Polgárháború kimenetelét.
...azonban egy esetben megfontolná a visszatérést.
Chris McKay a roppantul sikeres LEGO Batmannel bizonyította tehetségét, következő projektében azonban elszakad az animációs filmek világától, helyette az ő elképzelésében mutatkozhat be először a mozikban Nightwing, Batman egykori társa.
Már éppen megnyugodtunk, hogy Ben Affleck után is jó kezekben van a következő Batman film, azonban most kiderült, hogy Matt Reeves mégsem fogja ledirigálni a projektet, helyette valószínűleg mást kell keresnie a kiadónak erre a posztra.
A sorozatok folytatását általában tavasszal, nyár elején szokták berendelni, azonban mindig akadnak kivételek. Most három szériának is megelőlegezték a bizalmat.
A Fox kész arra, hogy eleget tegyen az évek óta zúgolódó rajongók követelésének és visszahozza a Firefly-t, azonban ehhez teljesülnie kell egy fontos feltételnek.
Pár nap múlva visszatér a mozikba a csendes, ám rendkívül veszélyes bérgyilkos, akit az orosz maffiózók csak mumusként becéznek. John Wick legújabb holttestekkel kövezett útja azonban nem biztos, hogy az utolsó lesz, legalábbis Keanu Reeves-en aligha múlik.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.