A Carnival Row teljes előzetese továbbra is egy gyönyörű fantasy-sorozatot ígér
Érdemes lesz odafigyelni az Amazon új sorozatára.
Érdemes lesz odafigyelni az Amazon új sorozatára.
Kicsit utánajártunk az utóbbi idők egyik legeredetibb sorozatának, hogy pár érdekességet összeszedjünk nektek.
Bepillanthatunk a soron következő harmadik szezonba, illetve bejelentették, hogy meddig követhetjük még nyomon a Liberty High School diákjainak életét.
Határozottan fárad Charlie Brooker antológiasorozata, de azért nem kell annyira megijedni.
Nem mindennapi formában beszél napjaink egyik égető kérdéséről az észak-európai HBO saját gyártású sci-fi sorozata, az Időbevándorlók.
David Fincher még mindig nagyon érti ezt a szakmát, és ezt az előzetes is alátámasztja.
Elárultak egy-két új részletet a készítők, melyek csak még inkább fokozzák az érdeklődésünket.
Amilyen hirtelen megjelent az előzetes, olyan gyorsan le is törölték, de az internet sosem felejt.
Most, hogy a Pókember: Idegenben lezárta a Marvel Studios három fázist felelő "Infinity Saga" történetét, ráadásul bejelentették a 4. fázist is, összeültünk a szerkesztőkkel, hogy rangsoroljuk Tony, Steve és a többiek szóló- és csapatfilmjeit.
Ugyan véget ér a sorozat, addig még sok minden vár a rajongókra.
Douglas Adams klasszikusa ezúttal a Hulun elevenedik meg sorozat formájában.
Fény derült annak a sorozatnak az irányvonalára, ami a Marvel filmek eseményeinek alternatív lehetőségeivel fog eljátszadozni.
Az első képsorok hozzák a korábban megszokott hangulatot.
A Szárnyas fejvadász, az Őrült Stone, avagy 2008: A patkány éve és a Koldus puskával filmek színésze 75 évesen távozott az élők sorából.
Már e két fénykép alapján is látszik, hogy a visszatérő gonosz (megint) ellopja majd a show-t.
Jeremy Renner tanult egyet s mást Thanostól és úgy volt vele, hogy: "Jó, akkor majd elintézem én."
Nem elég, hogy egy hordányi zombi van a nyomodban, de még szuperképességeik is vannak!?
Még az ötödik évad előtt ledaráltuk az eddigi szezonokat, hogy egy nem mindennapi sorozatra hívhassuk fel a figyelmeteket.
Két hét múlva útjára indul a sorozat negyedik évada.
A DC Universe kínálatát erősíti az animációs Harley Quinn széria is, amelyben az Agymenők színésznője szólaltatja meg a karaktert.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.