Pókember: Hazatérés 2 - nocsak, ki bukkant fel a forgatás közelében?
Egyre több jel utal Pókember új ellenfelére.
Egyre több jel utal Pókember új ellenfelére.
Chris Hemsworth vehető szemügyre az első lesifotókon.
Nem fognak unatkozni a Marvel Kapitány effektesei, hiszen egy teljes filmen keresztül kell majd hitelesen megfiatalítaniuk Samuel L. Jackson-t.
Kevin Feige nem sokat mondott a jelenleg is forgatás alatt álló második részről, de egy-két apróságot azért elhintett a Spider-Man: Far From Home-ról.
Hivatalosan is elkezdték a munkálatokat.
Patty Jenkins osztott meg fotót, ezúttal Barbara Minerváról (Kristen Wiig). Emellett pedig csorognak be a fotók Gal Gadotról és Chris Pine-ról a forgatási helyszínről, Washington D.C.-ből.
Az első forgatási képek alapján egyáltalán nem zárható ki, hogy konzervet hajtogat majd néhány halálosztóból.
Bár csak a közelmúltban kezdték meg a Wonder Woman folytatásának forgatását, úgy tűnik, hogy Gal Gadotéknak máris van mit mutatniuk a rajongóknak.
A Stephen King feldolgozás második részének forgatása hamarosan kezdetét veszi, ennek kapcsán el is mondta a gonosz bohócot alakító Bill Skarsgard, hogy mire számít a folytatástól.
Nem zökkenőmentes a Halálos Fegyver széria részeinek forgatása a főszereplők egyike miatt.
A sárkányok anyja, azaz Emilia Clarke elvisz minket a Trónok harca zárószezonjának forgatására egy jótékonysági kampány keretén belül. Vagy valami olyasmi.
David Fincher ezer örömmel vetné bele magát a zombis film folytatásába, csakhogy éppen el van foglalva a Mindhunter sorozat gyilkosaival.
A Tini Titánok egész csapata felsorakozott most a legújabb forgatási fotókon.
Legalábbis Dwayne Johnson szerint.
Az önálló Joker film szépen kezd összeállni, talán idén nyáron már indulhat is a forgatás.
Ezt maga a rendező jelentette be.
Régi ismerősök futottak össze a Marvel Kapitány forgatásán.
Egy rendkívül vicces bakiparádét tett közzé nemrég a Marvel, melyben Taika Waititi ökörködéseit tekinthetjük meg.
Kiderült, hogy mikor kezdődhet a Pókember: Hazatérés 2019-re szánt folytatásának forgatása, valamint azt is megtudtuk, hogyan bukkanhat fel benne Peter nagy szerelme.
A 20th Century Fox megvált az X-Men filmeket is rendező Bryan Singertől, a Bohemian Rhapsody forgatásának hátralévő részét más fogja befejezni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.