Comic-Con 2016 - jövőre véget ér a Teen Wolf - Farkasbőrben
Az MTV bejelentette, hogy a tavaly nyáron berendelt hatodik szezon lesz saját gyártású sorozatának, a Teen Wolf-nak az utolsó felvonása.
Az MTV bejelentette, hogy a tavaly nyáron berendelt hatodik szezon lesz saját gyártású sorozatának, a Teen Wolf-nak az utolsó felvonása.
Luke Cage teszi helyre következő alkalommal a rosszfiúkat, így nem csoda, hogy ezt a sorozatot érte a legnagyobb felhajtás.
A Marvel sorozatos panelje rengeteg érdekességgel szolgált számunkra, köztük megkaptuk a Defenders miniszéria első ízelítőjét is.
Megérkeztek az első ízelítők Vasököl önálló sorozata kapcsán is.
A Luke Cage paneljén hivatalosan bejelentette a Marvel Television, hogy kedvenc vak igazságosztónk ismét megkapja a folytatását.
Jelenleg nem lehet úgy eldobni egy követ San Diegóban, hogy az ne egy Comic-Conos kiállítóra vagy épp egy résztvevőre essen, ennek köszönhetően pedig számos érdekes kép készült még a kapuk megnyitása előtt.
Már forog A szürke ötven árnyalatának folytatása, pár fotó is készült a helyszínen.
A Star Wars Celebration alkalmából a Lucasfilm nyilvánosságra hozott egy rendkívül hangulatos werk klipet a Zsivány egyes - Egy Star Wars történethez, amit most már magyar felirattal ellátva nézhettek meg, illetve az első magyar plakátot is megtekinthetitek.
Címlapon az ötvenedik évfordulóját ünneplő kultikus sci-fi.
Emlékeztetve vagyunk arra, hogy jön megint egy magyar film, amire feltehetően érdemes lesz jegyet váltani.
Csak jövőre érkezik a FOX első élőszereplős X-Men sorozata, a Légió, de a Marvel TV-vel karöltve máris újabb fába vágták a fejszéjüket.
A Paramount megszerezte a Battlefield TV sorozatos adaptálásának jogait.
Újabb magyar sikernek örülhetünk s egyben újabb magyar premiert várhatunk lélegzetvisszafojtva!
A Marvel filmes univerzumának sikeres formálása mellett Joe és Anthony Russo visszatérnének tévés gyökereikhez, mégpedig a hetvenes évek végének egyik kultfilmjével.
Az újdonsült Pókembert, Tom Hollandot és filmbéli testvérét kirándulni viszi a pszichotikus apjuk, Joel Kinnaman és a dolgok egészen vad fordulatokat vesznek.
Mark Lawrence egy novelláskötettel repíti vissza olvasóit a Széthullott Birodalom világába.
Egy rövidke kis előzetes érkezett a Jason Bourne-hoz.
A közelmúltban több tévécsatorna is bejelentette, hogy milyen sorozatokat visznek magukkal az idei Comic-Conra, mi pedig összegyűjtöttük őket egy csokorba nektek.
Egy gonosz boszorkány fanatizmusa életveszélybe sodorta az Ilvermorny alapítóit: aranyvér-mániája miatt az egész családot ki akarta irtani.
A héten ért véget a jelenkor leglátványosabb és talán legtöbb embert izgalomban tartó fantasy sorozatának, a Trónok harcának a hatodik évada.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.