Kaszát kapott a The Punisher és a Jessica Jones is
Borítékolható volt, mégis szomorú hallani, hogy a Marvel és a Netflix együttműködése ezennel véget ért.
Borítékolható volt, mégis szomorú hallani, hogy a Marvel és a Netflix együttműködése ezennel véget ért.
Bepróbáltuk az egykori My Chemical Romance együttes frontemberének képregényéből készült sorozat pilotját - első blikkre pedig az X-Men, a Hősök és a Watchmen hardcore szerelemgyerekének tűnik.
Az Űrdongóban már láthattunk belőle némi ízelítőt, a sorozat viszont teljesen erre a háborúra fókuszál majd.
A Hulu igazgatója nyilatkozott arról, hogy nagy valószínűséggel náluk fognak folytatódni a sorozatok sok másik új mellett.
Jövedelmező bevételforrássá válnak a gyerekek egy olyan világban, ahol megcsappan az emberek termékenysége.
Kicsit félrerakva a már megszokott Marvel és a DC felhozatalt, összeszedtünk számotokra három képregényes ínyenc falatot, amik már idén a Netflix, az Amazon és az HBO felhozatalába kerülnek.
A streamingszolgáltató szerezte meg a sorozatgyilkos Ted Bundyról szóló film jogait.
Nem minden arany, ami Netflix.
Vajon kihúzzuk majd ezzel a filmmel a John Wick harmadik részéig?
A szuperhősösdi után visszatér gyökereihez Zack Snyder és a Netflixre szabadítja rá a zombiapokalipszist.
Raccoon City visszavár.
Már az elején érdemes leszögezni: a Megtorló második évadjának több hibája is van, de legalább annyira szórakoztató és magával ragadó, mint az első szezon.
A számos díjjal kitüntetett képregénykötetek alapján készülő új sorozat a Netflixen fog debütálni.
A Netflix nem bízta a véletlenre a The Devil All the Time szereposztását.
Még gyorsan a második évad előtt pótoltuk a The Punisher első felvonását, hogy kijelenthessük: ez a legalulértékeltebb első szezon, ami valaha a képernyőkre került.
Erre nem sokan számítottak: a világ legismertebb filmes adatbázisán mostantól tévés és mozis alkotásokat is streamelhetünk, és még fizetni sem kell érte.
Frank Castle hamarosan visszatér, hogy ott folytassa a megtorlást, ahol a legutóbb abbahagyta.
Egy újabb furcsa és felettébb vérengzős horrorfilm érkezik nemsokára a Netflixre, ami kapcsán hezitálás nélkül használjuk az "eredeti" jelzőt.
Előzetes érkezett a Netflix vadonatúj mozifilmjéhez.
Erre a projektre érdemes lesz odafigyelni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.