Robert Zemeckis, a Számkivetett és a Vissza a jövőbe trilógia rendezője már a projekt élén áll, melyben egy dokumentumfilmet szeretnének modern köntösben bemutatni.
James Cameron igazi hollywoodi filmsztárok bevonásával szeretné felhívni a figyelmünket arra, hogy Földünk készletei végesek és az emberiség egyre jobban tönkreteszi a környezetét.
Megérkezett Shane Salerno dokumentumfilmjének, a Salingernek az első előzetese és a posztere is.
A 85 éves sushikészítő mester, Jiro Ono élete elevenedik meg a megkapó dokumentumfilmben.
Kertész Imre kézirataiból, leveleiből, naplóiból és az irodalmi Nobel-díjas magyar író egyéb dokumentumaiból álló archívum nyílik a Berlini Művészeti Akadémián - közölte szerdán az intézmény.
A Warner Bros. kiadta a Batmobilról készült dokumentumfilm legelső ízelítőjét, amelyben mindenki megszólal, akinek valaha is köze volt a legendás járműhöz.
Az előzetes információk szerint film készülhet a kínai Nagy Falból, de ne dokumentumfilmet vagy történelmi mozit képzeljünk el, sokkal inkább egy sci-fit, és már a főszereplők is megvannak.
Történelmi és irodalomtörténeti jelentőségű dokumentumok is szerepelnek a Központi Antikvárium pénteki árverésén, ahol összesen 166 tételt kínálnak eladásra.
Hiába ízig-vérig amerikai filmeket rendez mostanában (A United 93-as, Bourne 2,3), Greengrass brit születésű, ami talán meg is magyarázza, miért a labdarúgás világában merül el következő dokumentumfilmjével, a Barca-val.
Április 13-án kezdetét vették a Hitchcock-nak keresztelt film fő munkálatai. Az Alfred Hitchcock and the Making of Psycho címet elvetették, mivel dokumentumfilmre asszociáltak volna a nézők.
Megérkezett az első trailer Katy Perry világkörüli koncertjén forgatott zenés dokumentumfilmjéhez. Mi hírt is adunk róla, ahogy azt illik.
Kreatív dokumentumfilm készült a Magyar Bajuszról, mely 2012. március 4-én, vasárnap 19.30-kor debütál a Toldi Moziban.
Kijött a Morgan Spurlock rendezte, a képregény fanatikusok karneváljának számító Comic-Con fesztiválról szóló dokumentumfilm előzetese. Geekek, egyesüljetek!
Megjelent az Emmy-díjas Lee Hirsch dokumentumfilmjének előzetese, amely az amerikai családok nagy részét érintő problémával: a fiatalok erőszakosságával, s egymás terrorizálásával foglalkozik.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.