Pavlics Tamás

Újabb laza kedvcsinálóval gyarapodott kedvenc Hálószövőnk, jelezve, hogy nemsokára behálóz minket.

Vannak az izgalmas, érdekfeszítő és megrendítő sorozatok. De kevés mondhatja el mindezt egyszerre magáról, még egy tényező mellett: hogy fontos.

Életjelet adott magáról a klasszikus musical folytatása.

Ugyan a Disney élőszereplős feldolgozása már kipörgött a mozikból, még mindig érkeznek belőle érdekességek.

Agatha Christie klaszikusának feldolgozása nem csupán erős szereplőgárdát és Kenneth Brannagh akcentusát, hanem sajátos bajszát is magáénak tudhatja.

A Sonynál továbbra sem a legjobb a közbiztonság.

Ezt maga az írónő erősítette meg.

Ha április nem is feltétlenül, május már bőségesen szolgált hallgatni valóval a filmzene rajongóknak.

Ryan Reynolds és Samuel L. Jackson párosa még mindig rettentő szórakoztatónak ígérkezik.

Mintha Stephen King találkozna John Hughes-al a rendező szerint.

Egyszer se kért vodka martinit se rázva, se keverve, a cigarettát szivarra cserélte, és több humorbonbont sütött el, mint amennyi rosszfiút elintézett. Az illető természetesen nem más, mint Moore. Roger Moore.

A film szereplői a Vanity Fair címlapján pózolnak.

A harmadik James Bond és az egykori Simon Templar feje fölött most már igazi glória díszeleg.

Nem, ez nem vicc és nem is Snydert rúgták ki végül, hanem ennél lényegesen szomorúbb okai vannak az egésznek.

Kalóznak lenni, ha nem is olyan élvezetes, mint 10 évvel ezelőtt, azért még mindig jó.

A Prometheus után Ridley Scott ismét rengeteg okot adott arra, hogy az Alien-univerzum vitatkozzunk és gondolkozzunk. Ahhoz képest nem is rossz, hogy anno egy szörny tizedelte a Nostromo legénységét.

Ha már Guy Ritchie sem tud régi önmaga lenni, akkor mit várunk a fiatalabb generációtól?

A rendezők pedig sorra mondják vissza a lehetőséget és egy szereplő is kiszállt. (Javítás: utóbbi mégsem szállt ki.)

Legalábbis a színésznek egyáltalán nem lenne ellenére. És nekünk sem.

És Tom Cruise csak fut, fut, fut és fut...