Steven Soderbergh megírta a Szex, hazugság, video folytatását
A karantén első 6-7 hete alatt a Mint a kámfor és az Ocean's 11 rendezője három forgatókönyvet fejezett be.
A karantén első 6-7 hete alatt a Mint a kámfor és az Ocean's 11 rendezője három forgatókönyvet fejezett be.
Ki legyen a következő James Bond, Őfelsége Titkos Szolgálatában?!
Az Apple TV zászlóshajójának egyik alapvető igazsága: tartsuk nyitva a szemünket!
A hivatalos és egyébiránt tetszetős képek mellé végre megtudtuk a premierdátumot is.
A FandangoNow adatai alapján Steven Soderbergh filmje lenyomta még a blockbustereket is.
A Logant is jegyző James Mangold léphet a rendező helyébe.
Miután elégedetten csettintene egyet, Bram Stoker forogni kezd a sírjában.
Felicity Jones és Eddie Redmayne újra együtt játszanak, de ezúttal nem tesznek le maradandót az asztalra.
Úgy láthatjuk Charles Dickens klasszikusát, ahogy talán még soha, amelyről többek között Guy Pearce és Andy Serkis gondoskodik.
Jack London klasszikus könyvéből az Így neveld a sárkányodat rendezője és a Logan forgatókönyvírója készített filmet.
1982-ben mutatták be a kis űrlényről szóló mozifilmet, aki most egy négy perces videóban újra a Földre látogat. Karácsonyi, cukormázas reklám, de valahogy mégis működik, nézd meg te is!
Aki szerette a Benedict Cumberbatch főszereplésével készült Sherlockot, annak a készítőpáros új sorozatára is érdemes vetnie egy pillantást.
"Először meg kell kérdezned magadtól: jó lett a film?" - Hát nem annyira...
Csak hogy újra együtt lóghasson Bosszúálló-pajtijaival.
H. G. Wells halhatatlan klasszikusa most a TV-képernyőkön éled újjá.
Már csak Gary Oldman és Antonio Banderas párosa miatt érdemes lesz odafigyelni erre a mozira.
Ki mondta, hogy nem készül hazánkban szuper kalandképregény? Pilcz Roland bebizonyítja, hogy igenis van létjogosultsága nálunk is egy Indiana Jones-stílusú képregényfolyamnak.
Az Amazon Studios berkein belül készülő alkotás a 9/11 utáni elhallgatott kínzások nyomába ered.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.