Phineas és Ferb összefutott A bosszúállókkal
Itt az eredménye annak, ha túl sok jog kerül a Disney kezébe. Phineas és Ferb csatlakozott A bosszúállókhoz, hogy legyőzzék Vörös Koponyát.
Itt az eredménye annak, ha túl sok jog kerül a Disney kezébe. Phineas és Ferb csatlakozott A bosszúállókhoz, hogy legyőzzék Vörös Koponyát.
Magneto és Bestia épp hűtötték magukat a szökőkútnál, mikor Magneto beszólt bundásnak az meg belelökte a kútba. Én legalábbis ezt veszem ki a képekből, de nem vagyok egy Bryan Singer.
A véghajrában még kidobtak egy utolsó kedvcsinálót a külföldön egy hét múlva debütáló filmhez.
Roland Emmerich akció filmjének bemutatója már közeledik, kapott is két TV Spotot amit most meg is nézhettek.
A rendező már munkálkodik a folytatáson, egy interjú során elmondta, hogy "kikészíti" a női szuperhősök hiánya, valamint Robert Downey Jr. visszatéréséről is szót ejtett.
Minden kis információnak nagyon örülünk A hobbit folytatásával kapcsolatban. Tegnap végre érkezett egy kép, és ma is szolgálhatunk némi infóval.
Márciusban A Paramount és a Warner bejelentették, hogy együtt dolgoznak Christoper Nolan Interstellarján. E mellett a Paramount visszakapta a Péntek 13 és a South Park filmek jogait.
Bryan Singer megörvendeztetett minket az első hivatalos képpel Michael Fassbenderről az X-men: Az eljövendő múlt napjai forgatásán.
A Warner Bros. Bejelentette, hogy szerződtették Nikolaj Arcelt (Egy veszedelmes viszony), hogy rendezze a Fables fatasy filmet, amit Jeremy Slater (Fantasztikus négyes reboot) ír, a DC képregénye alapján.
A BBC America megosztotta az első képet a hamarosan érkező életrajzi filmjéből, a Burton and Taylorból, ahol Helena Bonham Carter és Dominic West alakítja a lármás szerelmeseket.
Az első rész sikerén felbuzdulva már korábban bejelentették, hogy érkezik a folytatás. Most a Sony a címét is felfedte.
Régen érkezett már utoljára hír A hobbit folytatásáról. Most végre itt egy kép a szépséges tünde harcosról, Taurielről.
Egy interjú során Henry Cavill arról beszélt, hogy ebben a filmben Supermant másként közelítik meg az emberek, nem csak úgy mint egy szuperhőst, közben azt is megtudtuk, hogy hány éves Clark Kent.
Kaptunk egy trailert Luc Besson vígjátékához, melynek főszereplője Robert De Niro, aki egy mafia főnököt és családapát alakít.
Az új Amerika Kapitány film forgatásáról érkezett néhány kép és egy videó, melyen Bucky, a Winter Soldier látható a bionikus karjával.
Érkezett egy forgatási videó A magányos lovashoz, melyben Armie Hammer halált megvető bátorsággal áll egy kilátó tetején, közvetlenül egy szakadék mellett, miközben egy helikopter köröz fölötte.
Érkezett néhány rövid értékelés Az acélemberről. Nagyrészt pozitív a visszhangja azonban érkezett pár meglepően negatív komment is.
Bryan Singer újabb képet osztott meg a forgatásról, ezúttal mutánsok nélkül maradunk, de helyette szemügyre vehetjük Nixon elnököt és tanácsadóit.
Az Óz, a csodák csodáját 1939 augusztus 25-én mutatták be, a közelgő 75. évforduló emlékére a Warner Bros. nagy dobásra készül.
Benicio del Toro áláírt a Galaxis őrzőire, hogy eljátsszon egy eddig ismeretlen, de kulcs fontosságú karaktert. Vajon ki lehet az?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.