Lecserélik a Fekete Özvegy Oscar-díjas zeneszerzőjét
És ebben a cserében nem feltétlenül lesz köszönet.
És ebben a cserében nem feltétlenül lesz köszönet.
A játékok zeneszerzője az HBO sorozatából is kiveszi a részét.
A zenés életrajzi filmben Timothée Chalamet kapta Bob Dylan szerepét.
A munkálatok megkezdésével kiderült a teljes szereplőgárda, a hivatalos szinopszis és a zeneszerző szeméje is.
Elton egyik szokásos koncertjén Egerton egyszer csak felment a színpadra, és ketten előadták a zenész egyik híres számát.
A legendás zeneszerző a Star Wars élményparkok számára komponált új témát.
17 év, 10 film, 5 zeneszerző, 1 franchise. Röviden így lehetne összegezni a kis túlélő 2011-ben lezárult kalandjait filmzenei szempontból, de persze J.K. Rowling regényfolyamának filmes adaptációi ennél lényegesen többet érdemelnek.
A Batman Superman ellen és a Deadpool zeneszerzője szolgáltatja a talpalávalót az egymásra vadászó városok keringőjéhez.
A Wonder Woman komponistájával erősít a Warner Bros. következő reménysége.
Jóhann Jóhannsson mindössze 48 éves volt.
A zeneszerző személye viszont továbbra is változatlan marad.
Az a film, ami egy Korda Gyuri-cameóval indít nem lehet olyan rossz, ugye?
John Powell lett a szerencsés befutó.
Körkérdés-bombát dobtunk szerkesztőink körébe a Baby Driver kapcsán: hogyan mesélnénk el egy-egy emlékezetes vagy egy átlagos napunkat zeneszámokban kifejezve?
Ezzel az eredetileg kiszemelt Junkie XL-t váltja a zeneszerzői porondon.
A tavalyi koncertturnéja után idén újra ellátogatott Budapestre az egyik legnagyobb filmes zeneszerző, akit valaha hátán hordott a Föld.
A lehetetlenre vállalkoztunk és összeszedtük a filmzeneszerzés rocksztárjának legjobb műveit.
A DreamWorks tavalyi zenés boldogságbombája, a Trollok hatalmas siker volt és aki repetázni szeretne Bereczki Zoltán, valamint Csuha Bori fülbemászó dalaiból, az már otthon is megteheti, ugyanis megjelent a Trollok DVD-n és Blu-ray-en.
A zeneszerző nem volt teljesen elégedett Affleck alakításával.
A Flash - A Villám és a Supergirl készítői újabb crossover részre készülnek, méghozzá nem is akármilyenre!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.