Hirdetés

2021-es nagy filmes premiernaptár

|

Összegyűjtöttük a 2021-es, magyar mozis bemutatókat, itt mindent megtalálhattok!

Hirdetés

Bár 2020-ban többek között olyan filmeket láthattunk a magyar mozikban, mint a Tőrbe ejtve, a Jojo Nyuszi, az 1917, a Remény, a Staten Island királya, Tenet, a Palm Springs, a Hab és a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre, azonban ez a lista sokkal tetemesebb lenne és a mosolyunk is őszintébbnek tűnne, ha nem tett volna keresztbe tavasszal és ősszel a koronavírus-járvány... mindennek. Azóta - kis túlzással élve - többször számolunk be csúsztatásokról, mint kritikákról, ez pedig valószínűleg a következő hónapokban sem fog változni, amely hatalmas káoszt eredményez.

Hirdetés

Ember legyen a talpán, aki követni tudja, hogy melyik filmet mikorra tolták, milyen címeket nem mutatnak be végül és milyen alkotások kaptak magyar dátumot, ezért a 2020-as premiernaptárunk mintájára összeállítottuk nektek a 2021-es menetrendet is, amellyel nyomon követhetitek a felhozatalt. FONTOS! Az alábbi lista tájékoztató jellegű! A változtatás jogát fenntartják a forgalmazók és stúdiók, így a filmek időpontja és címe is bármikor megváltozhat, sőt akár törölhetik is a premiert (ez a mostani járványidőszakban különösen valószínű). Mindezek ellenére folyamatosan frissítjük a listát, ezért érdemes elmenteni a könyvjelzők közé és többször is visszanézni (az aktuális állapot a cikk végén látható). FONTOS az is, hogy a felsorolásban csak és kizárólag azok a filmek kaptak helyet, amelyek már rendelkeznek magyar premierdátummal. 

Május

Május 6.

• Kutyák és macskák 3: A mancs parancs (Cats & Dogs 3: Paws Unite)
• Napsugár

Május 13.

• Monster Hunter - Szörnybirodalom
• Wendy
• Szuperagy (Superintelligence)
• The Doorman - Több mint portás
• David Copperfield rendkívüli élete (The Personal History of David Copperfield)
• Spirál
• Egy évem Salingerrel (My Salinger Year)
• Gyilkos szerepben (The Perfect Patient)

Május 20. 

• Godzilla Kong ellen (Godzilla vs. Kong)
• Tom és Jerry (Tom and Jerry)
• Ígéretes fiatal nő (Promising Young Woman)
• Egy humorista élete (My life as a Comedian)
• A kivégzőosztag (Assasins)
• A fészek (The Nest)

Május 27.

• Mortal Kombat
• Zuhanás (Falling)
• Akik az életemre törnek (Those Who Wish Me Dead)
• Habfürdő
• Gunda
• Tunéziai terápia (Arab Blues)

Június

Június 3.

• Lelki ismeretek (Soul)
• A nomádok földje (Nomadland)
• Spirál: Fűrész hagyatéka (Spiral: The Book of Saw)
• A nagy visszatérők (The Comeback Trail)
• A világ dicsősége (Gloria Mundi)
• Fellini - A lélek festője 
• Aqua Hungarica - Vad Víz
• Előzmények törlése (Delete History)

Június 10.

• Szörnyella (Cruella)
• Démonok között: Az ördög kényszerített (The Conjuring: The Devil Made)
• Egy igazán dühös ember (Wrath of Man)
• Perzsa nyelvleckék (Persian Lessons)

Június 17.

• Luca
• Hang nélkül 2 (A Quiet Place Part II)
• Sokkal több mint testőr 2. (Hitman's Wife's Bodyguard)
• Rosa esküvője (Rosa's Wedding)
• Bon Jovi - Drive In Nights

Június 24. 

• Halálos iramban 9 (Fast & Furious 9)
• Nyúl Péter 2 (Peter Rabbit 2)
• Új világrend (New Order)
• A hívatlan (The Wretched)
• Berlin, Alexanderplatz

Július

Július 1.

• Senki (Nobody)
• Raya és az utolsó sárkány (Raya and the Last Dragon)
• Még egy kört mindenkinek (Druk)
• Tobi színei
• Űrpiknik
• Freaky
• Zappa
• Oglik (The Ogglies)
• Ketten (Deux)

Július 8.

• Fekete Özvegy (Black Widow)
• Szilaj: Zabolátlanok (Spirit Untamed)
• Minari
• Sweat 
• Kövek
• A szerelem nem várhat (God You're Such a Prick)
• Valaki a túloldalon (The Other Side)

Július 15.

• Space Jam: Új kezdet (Space Jam: A New Legacy)
• Kedves kém (The Mole Agent)
• Tolvajok társasága (The Misfits)
• Becsúszó szerelem
• Szerelmek, esküvők és egyéb katasztrófák (Love, Wedding & Other Disasters)
• Diana esküvője (Dianas bryllup)

Július 22.

• Kígyószem: G.I. Joe - A kezdetek (Snake Eyes: G.I. Joe Origins)
• Croodék: Egy új kor (The Croods: A New Age)
• Halálos kitérő: Az örökség (Wrong Turn: The Foundation)
• Jeges pokol (The Ice Road)
• Gerhard Richter

Július 29.

• Dzsungeltúra (Jungle Cruise)
• Idő (Old)
• A hercegnő és a hét törpe (Red Shoes and the Seven Dwarf)
• A szerelem röviden (Long Story Short)
• Gonosz csoda (The Unholy)
• DAU. Natasa

Augusztus

Augusztus 5.

• Az Öngyilkos Osztag (The Suicide Squad)
• Démoni (Demonic)
• Flamik (Extinct)

Augusztus 12.

• Free Guy
• Végtelen útvesztő 2. (Escape Room 2)
• A beszéd (The Speech)
• Respect
• Bárány (Lamb)

Augusztus 19.

• Új múlt (Reminiscence)
• Lőpor turmix (Gunpowder Milkshake)
• Mancs őrjárat: A film (Paw Patrol: The Movie)
• Így vagy tökéletes

Augusztus 26.

• Kampókéz (Candyman)
• Bébi úr: Családi ügy (The Boss Baby: Family Business)
• Notting Hill-i cukrászda (Love Sarah)
• Amíg tart a nyár (Babyteeth)
• A Rózsák Királynője (The Rose Maker)
• Mentés Másképp

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Szeptember 

Szeptember 2.

• Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája (Shang-Chi and the Legend of the Ten Rings)
• Eleven kór (Malignant)
• Toxikoma
• Történetek a karanténból

Szeptember 9.

• Miután elbuktunk (After We Fell)
• Szupernóva (Supernova)
• Hasadék
• 30 nap maximum (30 jours max)
• Mamahotel (Kids Are Back)

Szeptember 16.

• Kedves elvtársak! (Dear Comrades!)
• A legjobb dolgokon bőgni kell (Things Worth Weeping For)
• Kuponkirálynők (Queenpins)
• Természetes fény
• Normális világ
• A védenc (The Protégé)

Szeptember 23.

• Soha többé nem fog havazni (Never Gonna Snow Again)
• A feleségem története
• Éjszaka a házban (The Night House)
• Volt egyszer egy képregény
• Irány a bárka 2. (Ooops 2)
• '85 nyara (Summer of 85)
• Álomnagyi 2. (When Granny Meets Grandpa)
• Oasis Knebworth 1996

Szeptember 30.

• 007 Nincs idő meghalni (No Time to Die)
• Külön falka
• Szegénylegények
• Csapdában (Shorta)
• Sütimanók (The Elfkins)

Október

Október 7.

• Addams Family 2 (The Addams Family 2)
• Eltörölni Frankot
• Mogyoróvaj sólyom (The Peanut Butter Falcon)
• A szakadár (The Dissident)

Október 14.

• Venom 2: Vérontó (Venom: Let There Be Carnage)
• Az utolsó párbaj (The Last Duel)
• A-HA: A film (A-HA: The Movie)
• Gombos Jim és a rettegett 13 (Jim Button and the Wild 13)

Október 21.

• Dűne (Dune)
• Gyilkos Halloween (Halloween Kills)
• Hibás Ron (Ron's Gone Wrong)
• AINBO: Spirit of the Amazon
• Elk*rtuk

Október 28.

• A Francia Kiadás (The French Dispatch)
• Az igazság bajnokai (Riders of Justice)
• Titán (Titane)
•
 A farkas és az oroszlán (The Wolf and the Lion)
• Post Mortem
• Hableány (Undine)
• A tolvaj lánya
• Pompeii: Sin City

November

November 4.

• Örökkévalók (Eternals)
• Utolsó éjszaka a Sohóban (Last Night in Soho)
• Vadlovak - Hortobágyi mese

• Tina
• Saját lifttel a pokolba (Nebenan)

November 11.

• Spencer
• A boldogság íze (A Taste of Hunger)
• Budapest Művelet
• Túl jó srác a pasim (Out of My League)

November 18.

• Szellemirtók: Az örökség (Ghostbusters: Afterlife
• Richard király (King Richard)

• A szerelem ereje (Aline)
• Szexrabszolgák (Sabaya)
• Rejtély a Riviérán (Mystery in St. Tropez)
• Könyvesbolt Párizsban (Bookshop in Paris)

November 25.

• Encanto
• A Gucci-ház (House of Gucci)
• Nagykarácsony
• Evolúció
• Jean Seberg minden rezdülése (Seberg)

December

December 2.

• Énekelj 2! (Sing 2)
• Az oltalmazó (The Marksman)
• Rifkin's Festival 

December 9.

• West Side Story
• El a kezekkel a Papámtól!
• Goya gyilkosságok
• Monsta X: The Dreaming

December 16.

• Pókember: Nincs hazaút (Spider-Man: No Way Home)
• Legjobb tudomásom szerint
• Szexfantáziák (Fantasies)
• A művészet templomai: Salvador Dali ifjúkora
• Buena Vista Social Club: Adios
• Én és a sákányom (Dragon Girl)

December 23.

• King's Man - A kezdetek (The King's Man)
• Mátrix: Feltámadások (The Matrix Resurrections)
• Clifford, a nagy piros kutya (Clifford the Big Red Dog)
• Az örökbeadás

• Karácsonyi mese (Christmas Tale)
• Mese a barátságról (A friendly tale)

December 30.

• Én vagyok a te embered (I'm your man)
• Hajtóvadászat (The Marco Effect)
• Annette
• Családi testcsere (Family Swap)

Frissítve: 2021.12.29.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.